Grencsó István szaxofonos és fuvolista a magyar avantgard jazz egyik kiemelkedő alakja. Pályafutása 1979-ben, a Masina Jazz Csoport megalapításával indult, szélesebb körű ismertségre pedig az 1980-as években Szabados György partnereként tett szert.

1984-ben hozta létre a Kollektívát, amely azóta is elsőszámú zenekara. Ezzel a folyton változó formációval tíz albumot jelentetett meg, közülük legfontosabbak a Plays Monk (1996), a Villa Negra (1997), a Fekete kenyér (1999), a 7 Ének az utolsó mohikánoknak (2000) és a Dream Car (2003).

Grencsó repertoárja rendkívül sokszínű, a zeneszerzőt a formai változtatások mesterének tartják. Improvizatív zenei kísérletei mellett feldolgozott számtalan jazz-standardet, aktuális divatirányzatoktól függetlenül játszott pop-, rock- és ethno zenét, újraértelmezte a hatvanas évekbeli magyar tánczenéket, sanzonokat, komponált klasszikus zenébe hajló szvitet. Játszik a a Kampec Doloresszel, állandó tagja a Szabados György vezette MAKUZ-nak és az elektronikát is alkalmazó Budbudas-nak. Az utóbbi időben többször is fellépett a marokkói gyökerű Gnawa Trióval, illetve saját neobeat együttesével, az AMA-val, valamint együttműködött a noise rockot játszó Pozvakowski zenekarral.

Koncertezett és felvételeket készített többek között Paul Termos-szal, Peter Kowalddal, Tobias Delius-szal, Peter Brötzmannal és az orosz Noise Orchestra-val. Ars poeticáját, konvencióktól mentes gondolkodását örökítette meg a Duna Műhely által készített Szabad vagyok című portréfilm.