Láng István
Név: Láng István
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1933
  Zeneszerző
Biográfia

1933. március 1. Budapest

Zeneszerzői tanulmányait 1950 és 1958 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Viski János és Szabó Ferenc növendékeként végezte. 1957-től 1960-ig zenei tanársegédként dolgozott a Színház és Filmművészeti Főiskolán, majd 1966 és 1984 között zenei tanácsadóként működött az Állami Bábszínháznál. 1961-ben díjat nyert a ludwigshafeni zeneszerzőversenyen Concerto per archi című művével. 1973-tól adjunktus, később docens, majd egyetemi tanár a Zeneművészeti Főiskola Kamarazenei Tanszékén. 1970 és 1990 között különböző nemzetközi zenei versenyek zsűrijének elnöke, illetve tagja (kürt, trombita, rézfúvós kamarazene, oboa, zeneszerzés, kórus). Vendégelőadóként a következő egyetemeken tartott előadásokat: University of Colorado (1973), CNM Mexico City (1985, 1987), New Mexico State University (1988).

1978-tól 1990-ig a Magyar Zeneművészek Szövetsége Főtitkáraként tevékenykedett. 1984 és 1988 között tagja volt az Új Zene Nemzetközi Társaság (ISCM) Végrehajtó Bizottságának. 1990-től 1994-ig a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC-UNESCO) Végrehajtó Bizottságának tagja. 1958-ban Magyarországon elsőként publikált az elektronikus zenei stúdió felállításának fontosságáról. 1974 óta folyamatosan résztvesz a HEAR Stúdió munkájában szalag- és élő elektronikus zenei művekkel. A tanárként és zeneszerzőként egyaránt aktív művész œuvre-je sokszínű és változatos: az operától a szimfonikus és kamaraműveken át az elektroakusztikus zenékig terjed. Művészetét a színpad iránti erős affinitás jellemzi, dramaturgiai érzéke legabsztraktabb instrumentális darabjaiban is megmutatkozik.

Zeneszerzői munkásságának elismeréseként 1968-ban és 1975-ben Erkel-díjat, 1985-ben Érdemes Művész címet, 1994-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2005-ben Artisjus-díj kapott, 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét vehette át.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

Diszkográfia
Dátum Album Kiadó Kód Megjegyzés
Hidas Frigyes: Fúvósötös No.2; Bozay Attila: Fúvósötös, Op.6; Láng István: Fúvósötös No.2; Petrovics Emil: Fúvósötös
  (Hidas, Frigyes: Wind Quintet No.2; Bozay, Attila: Wind Quintet, Op.6; Láng, István: Wind Quintet No.2; Petrovics, Emil: Wind Quintet)
Hungaroton LPX 11630
LP
Mihály András, Maros Rudolf, Székely Endre, Láng István, Balassa Sándor, Lendvay Kamilló művei Hungaroton LPX 11494
LP
1976 Magyar rézfúvós kamarazene
  (Contemporary Hungarian Brass Chamber Music)
Hungaroton SLPX 11811
LP
1979 Mai magyar művek cimbalomra
  (Contemporary Hungarian Cimbalom Music 2)
Hungaroton SLPX 12012
LP
1988 Éneklő Ifjúság 10
  (Singing Youth)
Hungaroton SLPX 31102
LP
1996 Bazsinka József: Hullámok Hungaroton HCD 31642
1996 Magyar kortárs zeneszerzők rézfúvós kamarazenéje
  (Brass Music by Hungarian Contemporary Composers)
Hungaroton HCD 31680
1997 ISMEAM - selected passages HEAR Studio-Hung. Rad. HEAR 103
1997 Láng István: Szonáta hegedűre és zongorára,
Szonáta gordonkára és zongorára, Canto per flauto solo etc.
  (Láng, István: Sonata for Violin and Piano; Sonata for Cello and Piano; Canto per flauto solo etc.)
Hungaroton HCD 31641 Saját
1999 Kortárs magyar szerzők orgonaművei
  (Hungarian Contemporary Organ Music)
Hungaroton HCD 31858
2001 Magyar Hangtájak II.
  (Hungarian Soundscapes II.)
HEAR Studio-Hung. Rad. HEAR 104
2001 Párhuzamos monológok - kortárs magyar zene cimbalomra
  (Paralel Monologues - Contemporary Hungarian Music for Cimbalom)
Hungaroton HCD 31997
2001 Psy: A cimbalom varázsa
  (Psy: Charm of the Cimbalom)
Hungaroton HCD 32015
2002 Dervistánc
  (Dervish Dance)
BMC Records BMC CD 059
2005 Láng István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, VII. Szimfonia
  (Láng, István: Inquieto, Sempre in tensione, Ist es möglich ohne B-A-C-H, Symphony No.7)
Hungaroton HCD 32357 Saját
2006 Magyar elektroakusztikus zene
  (Hungarian ElectroAcoustic Research)
Hungaroton HCD 32449
2009 Lebegés - Elektroakusztikus Zene
  (Floatation - ElectroAcoustic Research)
Hungaroton HCD 32637
Műjegyzék
Cím Dátum Típus
Alkony 0 Elektroakusztikus zene
Budapest Liszt Ferenc tér 0 Elektroakusztikus zene
Capriccio metronomico 2000 Elektroakusztikus zene
Cassazione 1971 Kamarazene
Duó 0 !meghatározása folyamatban
Duó két cimbalomra 0 !meghatározása folyamatban
Fúvósötös No. 2 - "Transfigurazioni" 1965 Kamarazene
Improvizáció cimbalomra 0 !meghatározása folyamatban
Impulsioni per oboe solo e gruppo di instrumenti 0 !meghatározása folyamatban
Monodia 0 !meghatározása folyamatban
Organissimo 1982 !meghatározása folyamatban
Szerenád 0 !meghatározása folyamatban
Töredékek 0 !meghatározása folyamatban
Tűz 0 !meghatározása folyamatban
Wawes II 0 !meghatározása folyamatban
Zene 2-4-3 0 !meghatározása folyamatban
 
       
      Nyomtatható változat