Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kamp Salamon


karmester

Születési hely
Születési dátum
1958
E-mail

 
1978-tól Kecskeméten Kardos Pál irányításával Ordasi Péternél zeneelméletet és Szegedi Lászlónál zongorát tanult. Tanulmányait a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem ének-zene és népművelés szakán folytatta, valamint ezzel párhuzamosan a szakiskola szakmai tagozatán Sztankov Sztefánnénál tanult zongorát. A pécsi Mecsek Kórusban, a Főiskolai Vegyeskarban és a Nevelők Háza Kamarakórusában Tillai Aurél mellett szólamvezetői és asszisztensi feladatokat látott el. Szakdolgozatát a Te Deumról és Kodály Budavári Te Deumáról írta. A diploma megszerzése után, 1983-tól 1987-ig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karvezetés szakán folytatta tanulmányait, ahol Párkai István osztályába került. Főiskolai évei alatt a Liszt Ferenc Kamarakórus tagja volt. Akadémiai szakdolgozatának témája Alban Berg Lyrikus szvitjének analízise. A diplomakoncerten Johann Sebastian Bach Komm Jesu, komm (BWV 229) motettája és Igor Sztravinszkij Introitusa szerepelt. Később a Bécsi Zeneakadémián Prof. Karl Österreicher karmesterosztályába járt.

A Stuttgarti Nemzetközi Bach Akadémia és a Neue Bachgesellschaft vezetője, több ízben Prof. Helmuth Rilling ösztöndíjasa volt. A Günther Theuring vezette Bécsi Jeunesse kórusban és az Erwin Ortner irányította Arnold Schönberg kórusban betanító feladatokat látott el. 1988-tól az Országos Filharmónia Állami Énekkarának asszisztense és szólamvezetője. Az ebből alakult Pászti Miklós Kamarakórus karnagynak kérte fel. 1987 óta a Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya. 1989-ben részt vett a Nemzetközi Bach Akadémia karmesterkurzusán, mely után a Stuttgarti Bach Akadémia vezetője, Prof. Helmuth Rilling Stuttgartba hívta. 1990-ben megalapította a Budapesti Bach-hetet, melynek mai napig is művészeti vezetője. Több szemináriumot és mesterkurzust is szervezett már Anna Reynolds és Helmuth Rilling közreműködésével. Az 1992-ben létrehozott Magyar Bach Társaság alapítója és jelenleg is elnökségi tagja. 1990 és 1996 között a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője és karnagya volt.

A hagyományos hangversenyélet mellett önálló vállalkozásai voltak egy-egy zeneszerző vokális életművét bemutató sorozatai. Így került sor Haydn öregkori hat nagymiséjének, Mozart litániáinak, vesperásainak, motettáinak és miséinek, Bach kantátáinak, Schubert hét miséjének és offertóriumainak sorozatszerű előadására. A barokk és a klasszikus repertoár mellett különleges hangsúlyt fektetett a rendkívüli technikai nehézségeket támasztó XX. századi és kortárs művek megszólaltatására is. A Kodály Kórusnál eltöltött évei alatt több mint háromszáz művet tanított be, és több hanglemezfelvételt készített.

A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakiskolában zeneelméletet, a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában szolfézst, és a debreceni Zeneművészeti Főiskolán karvezetést, karirodalmat és egyházzene-történetet tanított. Jelenleg a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszakán oktat szolfézst, barokk, klasszikus és romantikus egyházzene-irodalmat, valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán karvezetést és zeneelméletet. A Pécsi Egyetemi Kórus vezetője.

1992-ben a magyar zeneművek bemutatásáért Artisjus-díjat, 1994-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2001-ben a fővárostól Pro Civibus kitüntetést, 2002-ben Kölcsey-díjat, 2004-ben a 100 éves Lutherániával a Magyar Örökség díjat, 2011-ben Liszt-díjat, 2017-ben Kossuth-díjat kapott.

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1995 Franck, César: Messe á troi voix Hungaroton HCD 31579
1997 A Bach-dinasztia motettái
(Motets by the Bach Dinasty)
Hungaroton HCD 31549
1997 Hungaroton Classic - 1998 Hungaroton HCD 31774 Sampler CD