Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Virágh András


orgona, harmónium

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1960

 
Virágh András zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte, majd orgonaművész-tanári diplomáját 1983-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte. Tanárai Virágh Endre és Gergely Ferenc voltak.

1983-ban, a II. Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaversenyen a döntőbe jutott és a Liszt-művek legkiválóbb interpretálásáért elnyerte a Cziffra Alapítvány Különdíját. 1985-ben a liégei Royal Conservatoire ösztöndíjasaként hat hónapot töltött Belgiumban. 1986-ban az ünnepi Liszt-év tiszteletére előadta a mester összes orgonaművét és 1990-ben Cesar Franck halálának 100. évfordulójára emlékezve eljátszotta a nagy francia zeneszerző valamennyi, nagy orgonára írott kompozícióját.

Virágh András rendszeresen koncertezik Magyarországon és külföldön, repertoárjának gerincét Bach, Franck, Liszt, Reger, Mendelssohn, Brahms, valamint a kortárs magyar orgonaművek alkotják. Külföldi vendégszerepléseinek helyszínei: Olaszország, Ausztria, Németország, Svájc, Belgium, Dánia, Franciaország Szlovákia és Bulgária.

Jelenleg a budapesti Belvárosi Főplébániatemplom karnagya és zeneigazgatója, valamint az Országúti Ferences templom Kapisztrán Kórusának karigazgatója. Rendszeresen orgonál a budapesti Szent István Bazilikában, és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar állandó orgonistája. A szombathelyi Konzervatóriumban és a Berzsenyi Dániel Főiskola egyházzene szakán orgonát tanít, főiskolai docens.

Díjak, kitüntetések:
2001 Liszt-díj
2001 Pro Civibus-díj
2012 Érdemes művész