Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Onczay Csaba


cselló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1946

 
1946. december 29., Budapest

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Friss Antal tanítványa volt, később a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban Sirinszkij, és Sienában Andre Navarra voltak a mesterei. Miután befejezte tanulmányait hazatért és a Zeneakadémia tanára lett. 1971 óta professzor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2002-ben vendégprofesszor volt az egyesült államokbeli Oberlinben, 2006. szeptember 1-től pedig vendégprofesszor a szintén egyesült államokbeli Bloomingtonban. Számos nemzetközi versenyen elért díjai közül a két legfontosabb a budapesti Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaversenyen (1973), és a riói Villa Lobos-versenyen (1976) elért két első helyezése.

Szólistaként fellépett Európa, Amerika és a Távol-Kelet jelentősebb hangversenytermeiben, nagy sikert aratott többek között a Bécsi Szimfonikusokkal, a lipcsei Gewandhaus Zenekarral, a RAI Zenekarral és több amerikai együttessel is. Mesterkurzusokat vezet Svájcban, Olaszországban, Németországban, az Egyesült Államokban és Japánban. Számos rádió- és TV-felvétele mellett CD-re vette Carl Philipp Emanuel Bach, Schumann, Edouard Lalo, Villa Lobos és Dohnányi műveit, Beethoven összes szonátáját és Johann Sebastian Bach szólószvitjeit is. Számos kortárs mű bemutatása fűződik nevéhez, több magyar zeneszerző írta és ajánlotta számára műveit. Firenzében két évig karmestere volt egy saját maga által alapított zenekarnak, és rendszeres vendége a legrangosabb hazai és külföldi fesztiváloknak is.

Kodály Szólószonátájának kimagasló interpretálásáért Liszt-díjjal tüntették ki 1976-ban. 1986-ban Érdemes Művész címet, 1993-ban hazai és nemzetközi előadóművészi sikereinek elismeréseként Kossuth-díjat, 2004-ben Bartók-Pásztory díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1986 Schubert, Franz: Esz-dúr Zongoratrió op.100
(Schubert, Franz: Piano Trio in E flat major op.100)
Radioton SLPX 31004 Saját
LP
1989 Berwald, Franz: Zongoratriók 1-3.
(Berwald, Franz: Piano trios Nos. 1-3)
Naxos 8.555001 Saját
1991 Beethoven, Ludwig van: Cello Sonatas Nos. 3-5 Naxos 8.550478
1991 Berwald, Franz: Piano Trios Nos. 1-3 Naxos 8.223170
1992 Beethoven, Ludwig van: Piano Trios 'Ghost' and 'Archduke' Naxos 8.550442
1992 Beethoven, Ludwig van: Cello Sonatas Nos. 1 and 2 Naxos 8.550479
1993 Brahms, Johannes: Clarinet Trio Op.114 - Clarinet Quintet Op.115 Naxos 8.550391
1995 Immortal Beethoven Naxos 8.551165
1995 Cinema Classics Vol.11 Naxos 8.551171
1996 Beethoven, Ludwig van - Mozart, W.A.: Violin Sonatas - Piano Trio Naxos 8.553253
1998 Lendvay Kamilló: 5 Concerto
(Five Concertos)
Hungaroton HCD 31787
1998 Cinema Classics Vol.11 Naxos 8.556631
1998 Sonata - Classical Favourites for Relaxing and Dreaming Naxos 8.556609
1998 Cinema Classics Vol.12 Naxos 8.556632
2001 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - String Players)
Hungaroton HCD 32091-3 3 CD
2001 Gottfried Keller: Der Schmied seines Gluckes Naxos NHB10682
2001 50 éves a Hungaroton - Karmesterek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Conductors, 1951-2001)
Hungaroton HCD 32074-77 4 CD
2003 Krumpholtz, Jean-Baptiste: Szonáták
(Krumpholtz, Jean-Baptiste: Sonatas)
Hungaroton HCD 32153 Saját
2005 Night Music, Vol. 9. Naxos 8.556823
2006 Dohnányi Ernő, Mosonyi Mihály: Vonós szextettek
(Dohnányi Ernő, Mosonyi Mihály: String Sextets)
Hungaroton HCD 32300
2008 Eternal Beethoven Naxos 8.572131
2012 Min Forste Beethoven
(My First Beethoven Album)
Naxos 8.578235
2013 Great Chamber Music - 10-CD Box Set Naxos 8.501064 10 CD
2018 Mozart - The Complete Piano Trios Hungaroton HCD 32825-27 Saját
3 CD
2021 Romantic Cello - The Essential Classics of Schumann, Dvořak, Chopin & Others Hungaroton HCD 32855