Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Tihanyi Gellért


klarinét, basszusklarinét

Születési hely
Születési dátum
1953

 
1953 - 2021. december 31.

Tihanyi Gellért 1953-ban született. Nyolcéves korában kezdte zenei tanulmányait. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomázott, ahol Vécsei István, Kovács Béla, Kurtág György, Simon Albert és Pernye András voltak a mesterei.

Tagja volt a Magyar Állami Operaház zenekarának, majd a kortárs zenét játszó 180-as csoportnak, de gyakran koncertezett a Budapesti Kamaraegyüttessel, a Takács-Nagy és a Bartók vonósnégyessel, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával is. A klarinétirodalom klasszikus művei mellett rendszeresen játszott kortárszenét, hallható (többek közt) Kurtág György, Melis László, Faragó Béla darabjainak rádió-, illetve lemezfelvételein; nevéhez fűződik Steve Reich New York Counterpoint című művének magyarországi bemutatója. 2001-ben "Kurtág, Bartók, Faragó, Stravinsky, Reich" címmel jelent meg szólóalbuma a BMC Records gondozásában. Pályája során mindvégig megőrizte nyitottságát más műfajok iránt: rádiójátékok, filmek, jazz- és rockzenészek felvételeiben is közreműködött.

Szólistaként és kamaramuzsikusként is számos magyar és külföldi szerző művének ősbemutatója fűződik nevéhez. Vendégszerepelt az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Csehországban és Szlovákiában. Játékát professzionalizmus, vagány virtuozitás, érzékenyen olvadó, viaszosan lágy, éneklő klarinéthang jellemezte, kamarapartnerként türelem és derű kísérték.