Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Rolla János


hegedű

Születési hely
Kőtelek
Születési dátum
1944
Együttes

 
1944. szeptember 30. (Kőtelek) - 2023. december 7.

Hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapító tagja és koncertmestere. 1957 és 1962 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Zipernovszky Mária növendéke volt, 1969-ben Kovács Dénes tanítványaként szerzett diplomát a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

1969-ben a Magyar Rádió Hegedűversenyén III. díjat nyert. 1967-től 1974-ig tagja volt a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának. A világ koncerttermeiben elsősorban kamaramuzsikusként vált híressé, partnerei között szerepelt Maurice André, Jean-Pierre Rampal, Alexander Schneider, Henryk Szeryng és Vásáry Tamás. Alapító tagként részt vett a Liszt Ferenc Kamarazenekar létrehozásában, 1963 óta koncertmestere, 1979 óta művészeti vezetője az együttesnek.

A Zempléni Művészeti Napok alapítója. A 2007. november 14-én adott jótékonysági koncerten, melyet a Liszt Ferenc Zeneakadémia Baráti Köre alapításának 10. évfordulója és a Zeneakadémia 132. születésnapja alkalmából adott az együttes, Batta András, az intézmény rektora ünnepélyes keretek között a "Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tiszteletbeli tanára" rangot adományozta Rolla Jánosnak. 2008-tól három éven át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kamarazene Tanszékének vezetője, 2017 őszétől oktatója. 2010-től a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője.

A magyar zenei kultúra hazai és külföldi megismertetésében szerzett érdemei elismeréseként 1981-ben Érdemes Művész címet, 1985-ben pedig Kossuth-díjat kapott. A francia kormány 1991-ben a művészetek kategóriában a Becsületrend Lovagja címmel, 1994-ben Göncz Árpád a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki. 1996 augusztusa óta Sárospatak díszpolgára. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2006 januárjában a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány fődíját, 2015-ben pedig a Weiner Leó-díjat vehette át. 2011 novembere óta a Hazám-díj tulajdonosa, melyet a XXI. Század Társaság értékőrző és értékteremtő életművek elismeréséül ad.

2023. december 7-én, 79 éves korában hunyt el.



Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével

 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Vivaldi, Antonio: Fuvolaversenyek
(Vivaldi, Antonio: Flute Concertos)
Hungaroton HRC 1057 Saját
Echo sorozat
1976 Bozay Attila művei
(Works of Attila Bozay)
Hungaroton SLPX 11742 LP
1984 Mozart, Wolfang Amadeus: Zongoraversenyek K.450, K.453
(Mozart, Wolfang Amadeus: Piano Concertos K.450, K.453)
Hungaroton HCD 12655
1985 Mozart, Wolfang Amadeus: Zongoraversenyek K.271, K.449
(Mozart, Wolfang Amadeus: Piano Concertos K.271, K.449)
Hungaroton HCD 12685
1986 Mozart, W.A.: Clarinet Concerto - Flute Concerto K.314 Hungaroton HCD 12590-2 2 CD
1986 Kocsár Miklós: Capricorn Concerto; Változatok zenekarra; Öt tétel: Metamorfózisok
(Kocsár, Miklós: Capricorn Concerto; Varianti per orchestra; Five Movements; Metamorphoses)
Hungaroton SLPX 12134 LP
1987 Mozart, W.A.: Gallimathias Musicum - Cassation K.99 - Divertimento K.138 Hungaroton HCD 12860
1987 Mozart, Wolfgang Amadeus: Serenade Hungaroton Saját
1987 Vivaldi, Antonio: Credo RV 591; Beatus Vir RV 598; Lauda Jerusaloem RV 609; Gloria RV 589 Hungaroton HCD 11695
1990 Masters Of Classical Music Vol.1 - Mozart Laserlight 15801
1990 Masters Of Classical Music Vol.1-5 Laserlight 35800 5 CD
1990 The Instruments Of Classical Music Vol.6 - The Cello Laserlight 15240
1990 The Instruments Of Classical Music Vol.6-10 Laserlight 15980 5 CD
1994 Kocsár Miklós: Concerto - in memoriam ZH; Sequenze; Episodi; Elegia; Five Movements Hungaroton HCD 31188
1995 The Top 100 Masterpieces Of Classical Music Delta 35815 5 CD
1995 Bach, J.S.: Brandenburgi versenyek
(Bach, J.S.: Brandenburg Concertos)
Hungaroton HCD 12618-19 2 CD / Összkiadás
1995 Esküvői zene
(Wedding music)
Hungaroton HCD 31472
1996 Classic Masterworks - Antonio Vivaldi Capriccio C49024
1998 Zempléni Művészeti Napok 1992-1998 Antenna Hungária AH CD 007
1999 Bach, C.Ph.E.: Oboaversenyek
(Bach, C.Ph.E.: Oboe Concertos)
Hungaroton HCD 12120 A felvétel 1978-ban készült
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben II.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 2)
Hungaroton HRC 1048 Echo sorozat
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben I.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 1)
Hungaroton HRC 1047 Saját
Echo sorozat
1999 300 Év Tánczene
(300 Years Dance Music)
Hungaroton HRC 1045 Echo sorozat
1999 Les Mysteres de la Naissance (A születés titkai)
(Les Mysteres de la Naissance (The Mysteries of Birth))
Hungaroton HCD 31766
1999 Händel, Georg Friedrich: Vízizene HWV 348-350
(Händel, Georg Friedrich: Water Music HWV 348-350)
Hungaroton HRC 1021 Saját
Echo sorozat
1999 Barokk álmodozás
(A Baroque Day-dream)
Hungaroton HRC 1005 Echo sorozat
2000 Mozart, Wolfang Amadeus: Zongoraversenyek K.414, K.488
(Mozart, Wolfang Amadeus: Piano Concertos K.414, K.488)
Hungaroton HCD 12472 Saját
2000 Barokk pop
(Baroque Pop)
Hungaroton HCD 32007
2000 Mozart, W. A.: The Best Of W.A. Mozart Laserlight 24465
2000 Sweet Dreams - Baby's First Classics Laserlight 24458 Tovább közreműködők: Evelyne Dubourg, Deborah Sipkai, Eckart Haupt, Peter Wohlert, Herbert Kegel...
2001 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - String Players)
Hungaroton HCD 32091-3 3 CD
2002 Dittersdorf, Carl Ditters von: Oboaversenyek Hungaroton HCD 32062
2003 Dalok és táncok a Vietórisz-kéziratból
(Songs and Dances from the Vietórisz Tabulature)
Hungaroton HCD 32133
2003 Vivaldi, Antonio: The Four Seasons Hungaroton HCD 32262
2004 Classic Moods - Mendelssohn, Debussy, Schumann, Puccini, Bizet, Grieg Capriccio C18408
2006 Haydn, Joseph: Symphonies, Concertos, String Quartets, The Creation (Masterpieces) Capriccio C49520
2011 Georg Druschetzky: 3 Divertimentos for Basset Horn Hungaroton HCD 32694
2013 101 Essential Classical Masterpieces: Bach Hungaroton
2013 101 Essential Classical Masterpieces: Vivaldi Hungaroton
2016 Ferenc Farkas: Orchestral Music, Volume Four. Music for Flute and Strings.
(Ferenc Farkas: Orchestral Music, Volume Four. Music for Flute and Strings.)
Toccata Classics TOCC 0230 Első felvételeket is tartalmaz
2017 Zoltán Kocsis – A Tribute Hungaroton HCD 32803–04 2 CD
2019 The Masters Collection: Liszt Ferenc Chamber Orchestra Hungaroton HCD 32837-39 3 CD
2021 Introduction to Classical Music, Vol. 1 - The Essential Classics of J. S. Bach, Vivaldi, Mozart & Others Hungaroton HCD 32854