Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Erdélyi Csaba


brácsa

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1946

 
Erdélyi Csaba 1972-ben, máig egyedülálló módon brácsával nyerte meg a londoni Flesch Károly Hegedűverseny. A Flesch-díj azonnal elindította nemzetközi pályafutását, és Szigeti és Serkin egyszerre hívta meg a Marlboro Fesztiválra (USA), ahol Casals-szal is együtt dolgozhatott.

Erdélyi először Lukács Pál növendéke volt, később Yehudi Menuhinnál és Bruno Giurannánál tanult. Menuhin hangversenytársa lett, számos országban játszottak együtt versenyműveket és kamarazenét. Erdélyi Csaba számos koncerten és hangfelvételen szerepelt, többek között Jessye Norman, Schiff András, Yong Uck Kim, Yo-Yo Ma vagy Sir Neville Marriner (Amadeus című film zenéje). Szólólemezeket készített a Decca, Philips és Nimbus cégeknél. Vezető brit zenekarokkal játszott brácsaversenyeket a Royal Festival Hallban, BBC Promenade koncerteken, és főbb nemzetközi zenei fesztiválokon olyan karmesterekkel, mint Riccardo Muti, Raymond Leppard, Sir Colin Davis, Andrew Davis.

Erdélyi Csaba 1974-78 között a londoni Philharmonia zenekar szólóbrácsása volt. 1981-től 87-ig a Chilingirian Vonósnégyes mélyhegedűse és egyidejűleg a Guildhall School of London brácsaprofesszora. Világszerte brácsa és kamarazene mesteriskolát tartott. A Man szigetén megrendezett első Lionel Tertis Nemzetközi Brácsaverseny védnöke és zsűritagja volt.
Mint Magyarország és Nagy-Britannia kettős állampolgára, Erdélyi jelenleg az Egyesült Államokban, Indiana államban, Bloomingtonban él. Mint brácsa- és kamarazeneprofesszor az Indiana és Rice Egyetemeken tanít, ahol egy új tantárgy oktatását is elindította A brácsa és a brácsisták története címmel.

A koncertek, hangfelvételek és a tanítás mellett Erdélyi Csaba sok időt szentel zenekutatásra és kiadásra, az eredeti kéziratok tiszteletben tartásával. Ő volt az első, aki Bartók Brácsaversenyét elismert Bartók-kutatók támogatásával kézirat-hűen restaurálta és előadta. A premierre 1992-ben került sor a Budapesti Filharmónia zenekarának előadásában, Erich Bergel vezényletével.

Erdélyi Csaba egy 1991-ben, Joseph Curtin hangszerészmester (Ann Arborban, Michigan) által készített brácsán játszik.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1997 Bach, J.S.: János passió BWV 245 Hungaroton HCD 04024 2 CD
1997 Hungaroton Classic - 1998 Hungaroton HCD 31774 Sampler CD
2003 Dalok és táncok a Vietórisz-kéziratból
(Songs and Dances from the Vietórisz Tabulature)
Hungaroton HCD 32133