Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Herencsár Viktória


cimbalom

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1953
Weboldal

 
Budapesten született. Három és fél éves korában kezdett cimbalmon játszani. 1974-ben kitüntetéses diplomát szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Tagozatán cimbalom- szolfézs-ének szakon. Tanára Tarjáni Tóth Ida volt. 1973-tól a Magyar Rádió szólistája, 1975-től a Magyar Állami Operaház zenekarának tagja. 1974-től 1982-ig a Budapesti Baranyai úti Ének-zenei Általános iskola énektanára volt.

1993-tól 1998-ig a Szent István király Zeneiskolában és Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított cimbalmot. 1994-től a balassagyarmati Nemzetközi Zenei Tábor cimbalomtanára.

1997-től a Besztercebányai Művészeti Akadémia vendég docense.

1983-ban a Magyar Rádió felvételeiért Nívó díjban részesítette.

1996-ban magyar zeneművek bemutatásáért az Artisjus Zenei Alapítvány kitüntetésben részesítette. 2000-ben az Inter-Lyra díjjal tüntették ki a cimbalom és a magyar zene nemzetközi népszerűsítéséért.

Klasszikus és népzenét egyaránt játszik. Világszerte vendégszerepelt szólistaként, zenekari tagként (Stockholmi Rádiózenekar, Spanyol Állami Hangversenyzenekar, Madridi Rádió Zenekar, Római Rádió Zenekar, Lissaboni Filharmonikusok, Stuttgarti Kamarazenekar, stb.) és kamarazenei partnerként. Számos híres karmesterrel és művésszel dolgozott együtt.

Több ország TV és Rádiótársasága készített vele felvételeket. Zeneszerzők írtak számára szóló és kamarazenei műveket (Farkas F. Kocsár M. Hollós M. Szokolay S. Dubrovay L. Györe Z. Pongrácz Z. Legány D. F. Voegelin. V. Didi, stb.). Nemzetközi fesztiválokhoz és versenyekhez hívták számos alkalommal zsűritagnak.

A koncertek mellett cimbalomtörténeti előadásokat és hangszerbemutatókat tartott, szemináriumokat szervezett külföldön és Magyarországon. Akadémiai növendékei közül többen nyertek nemzetközi versenyeket.

1991-ben a szervezője és házigazdája volt az első Cimbalom Világkongresszusnak, ahol megalakult a Cimbalom Világszövetség, melynek elnökéül választották. Azóta elnöke a Cimbalom Világszövetségnek.

2004-ben művelődési és felnőttképzési menedzseri diplomát szerzett a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézetében.

Tudományos munkái:

- Hangszertörténeti előadások Magyarországon iskolákban, vidéken és Budapesten,

rádióban és televízióban.

- A cimbalom magyarországi történetének, irodalmának bemutatása kongresszusokon, fesztiválokon.

- Írások a cimbalomról kiadványokban Magyarországon és külföldön.

- "Cimbalmos ősök nyomában" c. könyv Allaga Géza életéről, munkásságáról és a Magyar cimbalom történetéről.

- Kongresszusok, fesztiválok, nemzetközi koncertek, szemináriumok, workshopok szervezése.

- Az 1995-ben és 1998-ban A Cimbalom Világszövetség által megjelentetett “ Magyar cimbalomzene I./II. “ kottafüzeteinek szerkesztése.

- Magyar kortárs zeneszerzők műveinek bemutatása koncerteken, fesztiválokon, kongresszusokon és zenei fórumokon, Magyarországon és világszerte.