Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Végh Sándor


karmester, hegedű

Születési hely
Kolozsvár
Születési dátum
1912
Együttes

 
1912. május 17. Kolozsvár - 1997. január 7. Freilassing (Németország)

Végh Sándor – hegedűművész, kamarazenész, dirigens és tanár –, a XX. század egyik legjelentősebb muzsikusa Kolozsváron született 1912. május 17-én.

12 évesen felvételt nyert a budapesti Zeneakadémiára, ahol Zsolt Nándor, majd Hubay Jenő növendéke volt, kamarazenére Weiner Leó és Waldbauer Imre tanította. Egy évig zeneszerzést is tanult Kodály Zoltánnál. 1929-ben Reményi-díjat nyert, 1931-ben kapta meg diplomáját a Zeneakadémián, és ugyanekkor Hubay-díjban is részesült.

Első vonósnégyesét, az Új Magyar Vonósnégyest 1935-ben alapította meg. 1936-ban több európai városban – így Budapesten és Bécsben, valamint az Új Zene Nemzetközi Társaságának fesztiválján Barcelonában – Végh együttese mutatta be Bartók V. vonósnégyesét. A bemutatók előtt maga a szerző is többször foglalkozott a pályája elején álló kamaraegyüttessel, és a próbák során igen jó munkakapcsolat alakult ki Végh és Bartók között, ami a későbbiekben is megmaradt.

Második vonósnégyesét 1940-ben alapította. A @@KAR_585## 1946-ban részt vett a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, ahol a zsűri egyhangú döntéssel nekik ítélte az első díjat; ezzel kezdetét vette az együttes három évtizeden átívelő világkarrierje. Végh Sándor a versenyt követő években Franciaországban, majd Svájcban és Németországban élt, végül élete utolsó évtizedeiben Ausztriában, Salzburgban talált otthonra.

Végh a század legkiválóbb muzsikusaival zenélt együtt. Fellépett többek között Dohnányi Ernő, Fischer Annie, Mieczysław Horszowski, Wilhelm Kempff, Rudolf Serkin, Yehudi Menuhin kamarapartnereként. Pablo Casalsszal hosszú éveken át játszott együtt a legendás csellista Prades-i fesztiválján. 1964-ben az olaszországi Cervóban Végh megalapította saját kamarazenei fesztiválját, mely mind a mai napig megrendezésre kerül, és amelyen az elmúlt majd öt évtized során számos világhírű muzsikus lépett fel.

Végh egész életében kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy a felnövekvő generációknak továbbadja tudását. 1941–46-ig a budapesti, majd a baseli, freiburgi, düsseldori és salzburgi zeneakadémiákon vezetett hegedű osztályt, és számos mesterkurzust is tartott a világ különböző pontjain. 1972-ben a dél-angliai Cornwallban, Prussia Cove-ban létrehozta az International Musicians Seminart, mely mesterkurzus a mai napig híven őrzi Végh zenei örökségét.

Húsz évvel a Végh-kvartett megalapítása után, feltehetően 1961-ben hozta létre volt növendékeiből a Végh Sándor Kamarazenekart az akkor már nagy hírnévnek örvendő muzsikus. Az együttes 1961 őszén Svájcban és Németországban turnézott, 1962-ben és 1963-ban a Prades-i Fesztiválon, majd 1964-ben Cervóban is fellépett. Anyagi nehézségek miatt azonban a zenekar hamarosan kénytelen volt befejezni tevékenységét.

Dirigenssé válásában Végh a döntő impulzust az egyesült államokbeli Marlborói Zenei Fesztiválon kapta, ahol pályájuk elején álló kiváló fiatalok kamarazenéltek hírneves muzsikusokkal, és a résztvevők alkalmi zenekart is alkottak. Végh négy alkalommal, 1974-től 1977-ig vett részt a Marlborói Fesztiválon, és mind a négy évben vezette a zenekart, amelyben ezekben az években olyan, később világhírűvé vált muzsikusok is játszottak, mint Kim Kashkashian, Yo-Yo Ma, Mischa Maisky és Shlomo Mintz.

A Camerata Academica Salzburg kamarazenekart az 1951/52-es évadban alapította Bernhard Paumgartner a salzburgi Mozarteum tanáraiból és diákjaiból. 1978-ban Végh Sándor vette át az együttes vezetését. Az ezt követő majd’ két évtizednyi közös munka során az együttes második virágkorát élte, s a világ legjobbjai közé került. Számtalan külföldi vendégszereplés mellett 1983-tól a zenekar ismét rendszeres vendége lett a Salzburgi Ünnepi Játékoknak. Végh, miután átvette az együttes vezetését, lassanként az egész zenekart lecserélte, egyedül a nagybőgőst hagyta meg. A Camerata hangzásvilágában meghatározó volt, hogy vonósai jellemzően Végh-tanítványok voltak. Ennek eredményeképp egy olyan egyöntetű vonóshangzás és stílusegység jött létre, mely egyedülálló volt a maga nemében. „A Camerata számomra hangszer, tagjai lelkem minden rezdülését megérzik. Igen sok örömet adnak.”3 – vallotta Végh egy interjúban.

Végh Sándor nem a szó szokásos értelmében volt karmester. A Camerata olyan volt kezei alatt, akár egy többszörösére növelt vonósnégyes. Nagyon sok próbát tartott, és aprólékos munkával dolgozta ki a műveket. A zenekar gyakran még az ő érkezése előtt elkezdte a munkát, de elég volt, hogy belépjen az ajtón, az együttes máris egészen másképp szólt. A Camerata tagjai mesélik, hogy Végh rendkívül inspirálóan hatott rájuk; a jelenléte olyan erős volt, hogy képtelenség volt más módon zenélni, mint ahogy ő azt elképzelte és sugározta. Elég volt egy pillantás, egy mimika, egy gesztus, egy mozdulat, és minden a helyére került.

Salzburgi zenekar lévén a Camerata kiemelt figyelmet szentelt Mozart életművének. Végh számos Mozart-művet játszott lemezre zenekarával, a divertimentók és szerenádok felvétele Grand Prix du Disque díjat nyert. Végh Mozart-interpretációit rangos elismerésekkel jutalmazták, megkapta többek között Salzburg városa és a bécsi Mozart Egyesület arany medálját.

A Camerata élén Végh dirigálta Schubert összes szimfóniáját; a „Nagy” C-dúr szimfónia elvezénylésével ifjúkori vágya vált valóra. Zenekarának gazdag, változatos repertoárjában megtaláljuk továbbá Bach, Bartók, Beethoven, Berg, Brahms, Dvořák, Haydn, Mendelssohn, Schönberg, Stravinsky, Veress, Weiner, Wolf és mások műveit is.

Élete utolsó két évtizedében Végh Sándor művészi tevékenységében a dirigálás került egyre inkább előtérbe. Ezekben az években Végh változatlanul koncertezett hegedűművészként is, míg aztán időskori ízületi problémái miatt le nem kellett tennie a vonót. A Camerata mellett Végh időről időre más zenekarokat is vezényelt, többek között az Európai Kamarazenekart, a Berlini és Bécsi Filharmonikusokat, valamint a Bécsi Szimfonikus Zenekart.

Végh Sándor magánemberként ugyan korábban többször is ellátogatott Magyarországra, muzsikusként azonban csak 1984-ben tért haza, hogy mesterkurzust tartson a Zeneakadémián. Előadóművészként kereken negyven évvel utolsó budapesti fellépése után, 1986-ban hallhatta őt ismét a magyar közönség. Első magyarországi mesterkurzusát továbbiak követték. Dirigensként is többször fellépett budapesti koncerttermekben, a Camerata Academica Salzburg mellett a Budapesti Fesztiválzenekart és a Weiner–Szász Kamaraszimfonikusokat is vezényelte.

Művészetének elismeréseképp számos kitüntetést és díjat kapott, többek között a Brit Birodalom Érdemrendjét (Honorary Commander of the Most Excellent Order of the British Empire, 1989), a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend Lovagi fokozatát (Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres, 1989), az Osztrák Tudományos és Művészeti Érdemrend I. osztályát (Österreichisches Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst I. Klasse, 1992). Magyarországon megkapta a Magyar Népköztársaság Aranykoszorúval díszített Csillagrendjét (1987), a Pro Cultura Hungarica díjat (1995) és a Budapest Díszpolgára címet (1995). A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli tanárává fogadta (1992), a Végh-kvartettel pedig Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjban részesült (1989).