Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Nemes Tibor


ütőhangszerek

Születési hely
Születési dátum

 
Nemes Tibor a Liszt Ferenc Zeneakadémia ütő szakán végzett 1992-ben.

Zenei pályafutását Győri Ütőegyüttesben kezdte, majd az Amadindában együttesben folytatta. A Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanára. Zeneszerzőként és társzeneszerzőként, illetve hangszerelőként több film-, kortárs balett-, performance és reklámzenét, valamint popdalt jegyez.

2001-ben alapította tanítványaival saját ütőegyüttesét a Nemes Groove Percussiont, azaz az NGP-t, amellyel elsősorban önálló zenei projectek megvalósításán dolgoznak.