Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bársony László


brácsa

Születési hely
Pécs
Születési dátum
1946

 
1964 és 1969 között Lukács Pál tanítványa a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, 1970-től a főiskola adjunktusa, később docense. 1967-től a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja, 1976-tól napjainkig az időközben Nemzeti Filharmonikus Zenekarrá vált együttes szólóbrácsása, szólamvezetője, amellyel mintegy negyven alkalommal lépett fel szólistaként. 1968-ban I. díjat kapott a Weiner Leó emlékére rendezett X. Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen, majd megnyerte az első Pablo Casals Nemzetközi Brácsaversenyt. 1978-tól az Új Budapest vonósnégyes tagja. A kvartett 2005-ben primáriusa, Kiss András halálával feloszlott. Ezután Bársony László fia, Péter javaslatára megalakították a Budapest Szextettet, amelyben apák és ugyanazon a hangszeren játszó fiaikkal muzsikálnak együtt. Hangfelvételei a Hungaroton, a Hyperion és a Naxos kiadó gondozásában jelentek meg.