Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Rácz Márton


karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1973

 
1973-ban született Budapesten. Zeneszerzés tanulmányai után (Kocsár Miklós, Bozay Attila, Petrovics Emil) a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Lukács Ervin tanítványaként 1997-ben szerzett karmesteri diplomát. Rendszeresen részt vett Eötvös Péter (1991-98) és Jurij Szimonov (1997-2004) mesterkurzusain. 1999-ben a Magyar Állami Eötvös-ösztöndíjjal a milánói Scalában és a római Teatro dell'Operában vizitált. 2001-ben Koppenhágában elnyerte a Malko Nemzetközi Karmesterverseny Talent Prize különdíját.

Karmesteri tevékenysége a barokk zene korhű hangszeres előadásától kortárs művek bemutatásáig terjed. Érdeklődésének középpontjában a XVIII. század zenekari szimfonizmusának kialakulása és fejlődése áll. Repertoárján W. A. Mozart, G. Verdi, G. Puccini operái és Lehár nagyoperettjei, illetve S. Sondheim, C. Porter és L. Bernstein musicaljei egyaránt megtalálhatók.

2005 májusában kinevezték a Műemlékek Állami Gondnokságának zenei intendánsává. 2001 decembere óta a szolnoki Szigligeti Színház zeneigazgatója, valamint a Musical Színház, a budapesti Operett Színház és jelentős vidéki, zenés színházak (Szeged, Debrecen) meghívott vendégkarmestere.

Művészeti vezetője az általa 1994-ben alapított Ensemble Philippe régizene-együttesnek, és 1998-2002 között a Holland–Magyar Régizene Fesztiválnak.

2000–2003 között rendszeresen vezette a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés rendező szakának vizsgaelőadásait és operaprodukcióit. Két évig (1996-1998) a nagyváradi Sulyok István Református Főiskola egyházzene tanszékének tanára.

Musical felvétele (Jekyll & Hyde) 2002-ben elnyerte a németországi Das Musical című szaklap „Hónap CD-lemeze” elnevezésű kitüntetését, Nagy Miklóssal készített Sperger CD-je pedig 2003-ban Supersonic Award kitüntetést kapott Luxemburgban.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2003 Sperger, Johannes M.: Horn Music Hungaroton HCD 32145 Első felvétel