Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Sass Sylvia


ének - szoprán

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1951
Weboldal

 
1951. július 12., Budapest

Világhírű operaénekesnő, elsősorban Verdi és Puccini műveinek drámai szorpán szerepeiben, valamint A kékszakállú herceg vára Juditjaként nyújtott kiemelkedő alakításokat.

Zenei tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte 1970 és 1972 között Révhegyi Ferencné növendékeként. A Magyar Állami Operaházban 1971-ben debütált Frasquita szerepében (Bizet: Carmen), 1972 és 1979 között az intézmény magánénekese volt. Első sikereit Puccini, Verdi és Bellini operáiban aratta, sikerrel mutatkozott be kortárs magyar szerzők darabjaiban is. Több nemzetközi versenyen is kiválóan szerepelt. 1972-ben a Magyar Televízió Kodály Énekversenyén nagydíjat nyert, 1973-ban a szófiai énekversenyen szintén nagydíjas lett, valamint a legjobb kamaraénekesnek járó díjat is átvehette. 1974-ben Moszkvában a Csajkovszkij Énekversenyen második díjat nyert, az első díjat itt nem adták ki.

1975-től egyre többet vendégszerepelt külföldön, fellépett többek között a londoni Covent Gardenben, a Milánói Scalában, a bécsi Staatsoperben, a New York-i Metroplitanben, a Párizsi Operában, a moszkvai Bolsojban, valamint Hamburgban, Frankfurtban, Münchenben, Aix-en-Provence-ban, Salzburgban, Glasgowban, Moszkvában, Prágában és Szófiában. Judit szerepében (Bartók: A kékszakállú herceg vára) színpadra lépett a New York-i Carnegie Hallban, valamint a londoni Royal Albert Hallban.

Olyan neves művészekkel szerepelt együtt, mint Solti György, George Pretre, John Pritchard, Sir Charles Mackerras, Gianandrea Gavazzeni, Lamberto Gardelli, Kent Nagano, Nello Santi, James Conlon, Rafael Kubelik, Sir Edward Downes, Francesco Molinari Pradelli, Nicola Rescigno, Alberto Erede, valamint Placido Domingo, Jose Carreras, Renato Bruson, Alfredo Kraus, Agnes Baltsa, Piero Cappuccilli, Neil Shicoff vagy Robert Lloyd.

Pályafutása során mintegy ötvenöt opera főszerepét énekelte, a legfontosabbak: Grófné (Mozart: Figaro házassága), Donna Anna (Mozart: Don Giovanni), Fiordiligi (Mozart: Cosí fan tutte), Norma (Bellini), Violetta (Verdi: Traviata), Lady Macbeth (Verdi: Macbeth), Giselda (Verdi: A lombardok), Amelia (Verdi: Az álarcosbál), Leonóra (Verdi: A trubadúr), Desdemona (Verdi: Otello), Tosca (Puccini), Mimi (Puccini: Bohémélet), Turandot (Puccini), Manon Lescaut (Puccini), Judit (Bartók: A kékszakállú herceg vára).

Az utóbbi években elsősorban ária és dalesteken lép fel, emellett oktatással is foglalkozik. 1996-tól 2000-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanított. 1996-ban Budapesten és Jeruzsálemben, 1998-ban Londonban, 2004-ben Pécsett, 2005-ben Szegeden és Santiago de Chilében, 2006-ban és 2007-ben Tokióban tartott mesterkurzusokat. 1994-ben a moszkvai Csajkovszkij Énekverseny, 2003-ban a Vina del Mar, Chile Énekverseny, 2005-ben a brazíliai Maria Callas Énekverseny zsűrijébe kapott meghívást.

Több mint harminc lemeze jelent meg hazai és nemzetközi kiadók gondozásában, melyek között teljes operafelvételek és szólóalbumok egyaránt megtalálhatók. Tévéfelvételeken is közreműködött, szerepelt Leoncavallo: Bajazzók, Farkas Ferenc: A bűvös szekrény, valamint Bartók: A kékszakállú herceg vára című operafilmekben.

Művészi munkásságának elismeréseként 1976-ban Liszt-díjat és Székely Mihály-emlékplakettet, 1978-ban Érdemes Művész címet, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2017-ben Kossuth-díjat kapott.

2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának rendes tagja.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Verdi, Giuseppe: A lombardok az első keresztes hadjáratban
(Verdi, Giuseppe: I Lombardi alla prima crociata / The Lombards at the First Crusade)
Hungaroton HCD 12498 3 CD
1979 Durkó Zsolt: Mózes / Turner Illustrations / Colloids
(Durkó, Zsolt: Mózes (Excerpts) / Turner Illustrations - Colloids)
Hungaroton SLPX 11982 LP
1981 Great Soprano Arias Hungaroton Saját
LP
1985 Erkel Ferenc: Hunyadi László Hungaroton HCD 12581-83 1984-es felvétel, 3 CD
1987 Operatic Arias Hungaroton Saját
1989 Respighi, Ottorino: Belfagor Hungaroton HCD 12850-51 2 CD / Első felvétel
1993 Liszt Songs Cant-Art
1995 Verdi, Giuseppe: Attila Hungaroton HCD 12934 2 CD
1996 Sass Sylvia: Mozart - Wagner Hungaroton HCD 12671 Saját
1996 Nagy Magyar Énekesek: Kováts Kolos
(Great Hungarian Voices: Kolos Kováts)
Hungaroton HCD 31650 Közrem: Giorgio Lamberti
Vez: Lamberto Gardelli
1996 Classic Masterworks - Richard Wagner Naxos C49034
1999 Verdi, Giuseppe: Macbeth Hungaroton HCD 12738 3 CD
2000 Cherubini, Luigi: Medea Hungaroton HCD 11904-05 2 CD
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD
2016 Sass Sylvia: Jubileumi kiadás
(Sylvia Sass: Anniversary Edition)
Hungaroton HCD 32788–89 Saját
2 CD