Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gregor József


ének - basszus

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1940

 
1940. augusztus 8., Rákosliget - 2006. október 27., Budapest

A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolán Kerényi Miklós György, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Rösler Endre volt a mestere. 1959 és 1963 között a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének tagjaként működött. 1964-től 1987-ig a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese (A varázsfuvola Sarastrojaként debütált), valamint az Operaház szólistája, 1987-től a győri Kisfaludy Színház művésze volt, majd 1989 óta a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatát vezette, a színház örökös tagja.

Az operairodalom szinte valamennyi nagy basszus-szerepét énekelte. Kedvelt művésze a koncertpódiumoknak itthon és külföldön egyaránt. Vendégszerepelt Ausztriában, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, a volt Szovjetunióban, az Egyesült Államokban. Az 1994-95-ös évadban a New York-i Metropoitan tagja volt. Számtalan hanglemez, rádió- és televízió-felvétel közreműködője.

Díjak, elismerések
1974 Liszt Ferenc-díj
1979 Érdemes Művész
1983 Kiváló Művész
1987 Erzsébet-díj
1987 SZOT-díj
1991 Szegedért Alapítvány Díja, fődíj
1999 Kossuth-díj
1999 Lyra Díj
2000 MSZOSZ-díj
2001 Dömötör-díj
2002 Budapestért Díj
2002 Székely Mihály-emlékplakett
2004 Hevesi Sándor-díj (színházi)
2006 Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Verdi, Giuseppe: A lombardok az első keresztes hadjáratban
(Verdi, Giuseppe: I Lombardi alla prima crociata / The Lombards at the First Crusade)
Hungaroton HCD 12498 3 CD
1966 Haydn, Joseph: A Megváltó hét szava a keresztfán Hob. XX:2
(Haydn, Joseph: The Seven Last Words of Christ Hob. XX:2)
Hungaroton HCD 12199 A Hungaroton SLPX 12199-200 újrakiadása (1980)
1977 Mozart, W.A.: Concert Arias Hungaroton SLPX 11870 LP
1980 Balassa Sándor: Az ajtón kívül, op. 27
(Balassa, Sándor: The Man Outside, op. 27)
Hungaroton SLPX 12052-53 2 LP
1982 Geregor József - Híres buffó-áriák és jelenetek
(József Gregor - The Great Buffo Scenes)
Hungaroton SLPX 12359 Saját
LP
1982 Kodály Zoltán: Missa Brevis / Budavári Te Deum Sefel Records SEFD 5011 LP
1983 Mahler, Gustav: VIII. (Esz-dúr) szimfónia (Ezrek szimfóniája) Hungaroton SLPD 12543-44 LP
1985 Erkel Ferenc: Hunyadi László Hungaroton HCD 12581-83 1984-es felvétel, 3 CD
1985 Telemann - Cimarosa: Der Schulmeister Hungaroton SLPD 12573 LP
1986 Liszt Ferenc: Missa Choralis - Sacred Choral Music Hungaroton HCD 12747-2
1986 Scarlatti, Alessandro: Giuditta Hungaroton HCD 12910-11 2 CD
1987 Telemann, Georg Philipp: A türelmes Szókratész
(Telemann, Georg Philipp: Der Geduldige Socrates)
Hungaroton HCD 12957-60 4 CD / A felvétel 1986- ban készült
1988 Cimarosa, Domenico: Il pittor parigino (A párizsi festő)
(Cimarosa, Domenico: Il pittor parigino (The Parisian Painter))
Hungaroton HCD 12972-73 2 CD
1990 Umberto Giordano: Fedora Sony 42181
1990 Balassa Sándor: A harmadik bolygó
(Balassa, Sándor: The Third Planet)
Hungaroton SLPX 31186 LP
1990 Puccini, Giacomo: Tosca Hungaroton HCD 31096-97 2 CD - A CBS Records Inc. és a Hungaroton koprodukciója
1994 Puccini, Giacomo: Gianni Schicchi Hungaroton HCD 12541
1994 Pergolesi, Giovanni: Az úrhatnám szolgáló
(Pergolesi, Giovanni: La serva padrona)
Hungaroton HCD 12846 A felvétel 1986-ban készült
1994 Kodály Zoltán: Budavári te deum, Missa Brevis Hungaroton HCD 11397
1995 Haydn, Joseph: Harmoniemesse Hungaroton HCD 12360
1995 Salieri, Antonio: Falstaff Hungaroton HCD 12789-91 3 CD / A felvétel 1985-ben készült
1995 Puccini, Giacomo: Pillangókisasszony
(Puccini, Giacomo: Madame Butterfly)
Hungaroton HCD 12256-57 2 CD - 1981-es felvétel
1995 Händel, Georg Friedrich: A hűséges pásztor (III. változat)
(Händel, Georg Friedrich: Il pastor fido)
Hungaroton HCD 12912-13 2 CD
1995 Händel, Georg Friedrich: Atalanta Hungaroton HCD 12612-14 3 CD / World premiere recording
1995 Kodály Zoltán: Háry János Hungaroton HCD 12837-38 2 CD
1995 Monteverdi, Claudio: Il combattimento di Tancredi e Clorinda: Madrigálok Hungaroton HCD 12952 Közreműködik: Guy de Mey - tenor, Martin Klietmann - tenor
Vezényel: Nicholas McGegan
1995 Bartók Béla: Cantata Profana; Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus; Hungaroton HCD 31503
1996 Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája
(Die Legende von der Heiligen Elisabeth R.477)
Hungaroton HCD 12694
1996 Rossini, Gioacchino: Mózes
(Rossini, Gioacchino: Mosé)
Hungaroton HCD 12290-92 3 CD / A felvétel 1981-ben készült
1996 Donizetti, Gaetano: Don Pasquale Hungaroton HCD 12416-17 2 CD / 1982-es felvétel
1996 Boito, Arrigo: Nerrone Hungaroton HCD 12487-89 3 CD / 1982-es felvétel
1996 Verdi, Giuseppe: Simon Boccanegra Hungaroton HCD 12522-23 2 CD
1997 Haydn, Joseph: Aki hűtlen, pórul jár
(Haydn, Joseph: L'infedeltá delusa)
Hungaroton HCD 11832-33 2 CD / 1975-ös felvétel
1997 Goldmark Károly: Sába királynője
(Goldmark Karl: Die Königin von Saba (The Queen of Saba))
Hungaroton HCD 12179-81 3 CD / 1980-as felvétel
1998 Schumann, Robert: Requiem/Requiem Mignonért
(Requiem/Requiem for Mignon)
Hungaroton HCD 11809
1998 Paisiello, Giovanni: A sevillai borbély
(Paisiello, Giovanni: Il barbiere di Siviglia)
Hungaroton HCD 12525-26 2 CD - 1984-es felvétel
1999 400 Years of the Opera Vol.1 Hungaroton HRC 1019 Echo sorozat
2000 Mozart, W. A.: A Varázsfuvola (részletek)
(Mozart, W. A.: Die Zauberflöte / The Magic Flute (excerpts))
Hungaroton HCD 11539
2000 Haydn, Joseph: A hűség jutalma
(Haydn, Joseph: La fedeltá premiata)
Hungaroton HCD 11854-56 3 CD / 1976-os felvétel
2000 Cherubini, Luigi: Medea Hungaroton HCD 11904-05 2 CD
2001 Ránki György: Pomádé király új ruhája
(Ránki, György: King Pomádé's New Clothes)
Hungaroton HCD 31971 A felvétel 1968-ban készült
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD
2001 Mozart, W. A.: A varázsfuvola (Zenés mesék - Mesés zenék)
(Mozart, W. A.: Die Zauberflöte / The Magic Flute)
Hungaroton HCD 19451
2004 Kodály Zoltán: Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burgvárig (Zenés mesék - Mesés zenék) Hungaroton HCD 19455 2 CD
2005 Farkas Ferenc: A bűvös szekrény
(Ferenc Farkas: The Magic Cupboard)
Hungaroton HCD 32419-20 2 CD
2011 Liszt Ferenc: Krisztus oratórium
(Liszt, Ferenc: Christus (Oratorio))
Hungaroton
2013 Masses - Mozart, Haydn, Schubert, Weber, Beethoven, Cherubini, Gounod Capriccio C7161 10 CD