Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Németh Judit


ének - alt, ének - mezzoszoprán

Születési hely
Miskolc
Születési dátum
1963

 
A miskolci Konzervatórium növendéke volt, majd 1981-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1986-ban énekművész-tanári, majd 1988-ban operaénekesi diplomát szerzett, tanára Kutrucz Éva volt. Későbbi mesterei Adorján Ilona és Polgár László. 3 éven keresztül ösztöndíjasa, mint koncerténekes a budapesti Filharmóniának, ennek köszönhetően neves karmesterekkel dolgozott együtt; énekelt Lamberto Gardelli, Helmut Rilling, Doráti Antal, Nicholas MacGegan és Kobayashi Ken-Ichiro karmesterekkel.

Háromszor kapta meg Helmuth Rilling professzortól a stuttgarti Bach Akadémia nyári kurzusának ösztöndíját, ahol tanára mindig Anna Reynolds volt, egyszer elnyerte a bécsi Zeneakadémia Wagner ösztöndíját Bayreuthba. 1989-ben Barcelonában a Vinas Nemzetközi Énekversenyen Barcelona város különdíját kapta.

1987 óta tanít a győri Széchenyi Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Tagozatán adjunktusi minőségben. 1990 óta tagja a Magyar Állami Operaháznak. A nemzetközi és a hazai közönség először koncerténekesként ismerte meg. Olyan neves karmesterekkel dolgozott, mint Helmuth Rilling, Nicolas MacGegan, Eric Ericson, Wolfgang Gönnenwein, Doráti Antal, Lamberto Gardelli, Erdélyi Miklós, Peskó Zoltán, Fischer Iván, Jose Cura, Kirill Petrenko, Daniel Harding, Myung-Whun Chung, Kobayashi Ken-Ichiro, Vásáry Tamás, Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Kovács János, Medveczky Ádám, Ligeti András, Vashegyi György, Győriványi Ráth György, Rico Saccani, Roy Goodman, Antal Mátyás, Hollerung Gábor, Heltai László.

Számos oratórikus mű szólistája lemezeken, legutóbb a Hungaroton Kodály összkiadásának résztvevője. Operaénekesként 7 éven keresztül énekelt a bayreuthi Festspielhausban, ahol Waltraute, 3. Norne, Ortrud, Venus, Kundry voltak a szerepei Giuseppe Sinopoli, Fischer Ádám, Sir Andrew Davis és Christian Thielemann karmesterek irányítása alatt.

Ezen kívül énekelt a milanói Scala-ban, a drezdai Semperoperben, a barcelonai Gran Teatre del Liceu-ban, a torontói COC-nál, a lisszaboni Teatro National de Sao Carlo-ban, a valenciai Teatro de la Opera Reina Sofia-ban, a tokiói New National Theatre-ban, a santiagói Teatro Municipalban, a mannheimi Nationaltheaterben, a welsi Wagner Fesztiválon, az oslói den Norske Opera-ban és a berlini Deutsche Oper Berlin-ben. Ezekben az operaházakban olyan ismert karmesterekkel dolgozott, mint Jeffry Tate, Peter Schneider, Sebastian Weigle, Richard Bradshaw, Lorin Maazel, Donald Runnicles, Dan Ettinger. Ezen operaházakban olyan neves rendezőkkel dolgozott együtt, mint Jürgen Flimm, Graham Vick, Werner Herzog, Stefan Herheim, Atom Egoyan, Keith Warner, Philippe Arlaud, Robert Carsen, Willy Decker, Marcelo Lombardero, Paul Curran.

A budapesti Művészetek Palotája Wagner Napjainak állandó szereplője. 2010 májusában Brangäne szerepében debütált a Trisztán és Izoldában.

1996-ban Lyra-díjjal, 2002-ben Liszt-díjjal tüntették ki. Számos lemezfelvétele közül Händel János-passiója 1988-ban az Év lemeze lett. Repertoárján a barokk, a klasszikus és a romantikus oratórium, a dal és természetesen az operai mezzoszoprán szerepel. 2014-ben Érdemes Művész díjjal tüntették ki.



Németh Judit aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Bach, Johann Sebastian: St. Matthew Passion (Highlights) Naxos 8.571002
1988 A Bride's Guide to Wedding Music Naxos 8.503134 3 CD
1990 Vivaldi, Antonio: Juditha triumphans Hungaroton HCD 31063-64 2 CD
1992 Bach, Johann Sebastian: Christmas Oratorio BWV 248 Naxos 8.550428-30 3 CD
1993 Bach, Johann Sebastian: St. Matthew Passion Naxos 8.550832-34 3 CD
1994 Händel, Georg Friedrich: János passió Hungaroton HCD 12908 További közreműködő: Martin Klietmann - Evangelist (tenor), Charles Brett - Pilate (countertenor)
1994 Kodály Zoltán karművészete 6.
(The Choral Music of Kodály 6.)
Hungaroton HCD 12948 A Hungaroton SLPD 12948 újrakiadása (1989)
1994 Bach, J.S.: Cantatas BWV 51 and BWV 208 "Hunt" Naxos 8.550643
1994 Bach, J.S.: Cantatas BWV 80 and BWV 147 Naxos 8.550642
1995 Mozart, Wolfgang Amadeus: Missa brevis Hungaroton HCD 31502
1995 Bach, Johann Sebastian: St. Matthew Passion (Highlights) Naxos 8.553198
1998 Istvánffy Benedek: Szent Benedek mise; Kraus, Joseph Martin: Requiem
(Istvánffy: Messa dedicata al patriarcha Santo Benedetto)
Hungaroton HCD 31782
1998 Hungaroton Classic - 1999 Hungaroton HCD 31842 Sampler CD
1998 Haydn, Michael: Missa Hispanica Hungaroton HCD 31765
1998 Pachelbel, Johann: Áriák és duettek
(Pachelbel, Johann: Arias & Duets)
Hungaroton HCD 31736 Saját
1999 Bach, Johann Sebastian: Christmas Oratorio (Highlights) Naxos 8.554508
2001 Lotti Antonio: Kyrie; Gloria; Missia del sesto tuono Hungaroton HCD 32042
2001 Mozart, Wolfgang Amadeus: Requiem KV 620/ Haydn: Salve Regina Hob. XXIIIb:2 ORFEO Music Foundation OMFCD 002
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD
2002 Life & Works of Bach Naxos 8.558051-54 4 CD
2004 Family Symphony Naxos 8.557479DX
2005 Heavenly Voices - Bach, J.S.: Arias Naxos 8.557947-48 2 CD
2007 The Spirit of Christmas Naxos 8.503195
2012 Great Sacred Masterpieces (10-CD Box Set) Naxos 8.501062 10 CD
2014 Baldassare Galuppi: Operas and Sacral Works Hungaroton HCD 41012 8 CD