Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Klembala Géza


csembaló, karvezető

 
A Zeneakadémián Párkai István (vezénylés) és Kistétényi Melinda (szolfézs) voltak főtárgy tanárai. Sebestyén Jánosnál csembalózni tanult. 1980, 1981 és 1982 nyarán Belgiumban részt vett Kenneth Gilbert és Jos van Immerseel művészkurzusain.

1980 óta a Camerata Hungarica együttes tagja, ahol régi billentyűs, fúvós és ütőhangszereken játszik. Alapítója és művészeti vezetője a Régi Zene Stúdió együttesnek.

A Zeneművészeti Főiskola elvégzése után a Budapesti Táncsics Mihály Gimnáziumban kezdett tanítani. 1983-ban speciális gimnáziumi ének-zenei tanterv kidolgozására és bevezetésére kapott megbízást. 1986/87-ben Bostonban a Kodály Center of America meghívására három szemeszteren keresztül szolfézst, népzenét és karvezetést tanított, valamint az intézet gyermek- és felnőttkórusát vezette.

A Magyar Rádióban több sorozatot vezetett, így A reneszánsz zenéje (1985/86), a Kódexek zenéje (1989/90, Nívó-díjjal tüntették ki), majd az Ünnepek zenéje (1990/91) címmel.