Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Puskás Levente


szaxofon, klarinét

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1972
Együttes

 
Puskás Levente 1972. június 3-án született Budapesten. 7 évesen kezdett el zongorázni. 11 éves korában a budapesti XXII. kerületi Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában ismerkedett meg a klarinéttal, ahol tanára Fricsovszky Ottó volt. A zeneiskola elvégzése után tanulmányait a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában Schadl Péter növendékeként folytatta 1991-től 1993-ig. 1993-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Dittrich Tibor tanítványa lett. Klarinétművész-tanári diplomáját 1998-ban szerezte meg.

1991 és 1996 között a Szent István Király Szimfonikus Zenekar (ma Zuglói Filharmonikus Zenekar) első klarinétosa volt. 1993-ban második díjat nyert Chicagóban, a fiatal művészek számára rendezett versenyen (Young Artists' Competition).

1994-ben a Budapest Saxophone Quartet alapító tagja volt, az együttesben azóta is alt-szaxofonon működik közre. Az kvartett számos nemzettközi versenyen nyert díjat:

- 1996, Osakai Nemzetközi Kamarazenei Verseny - Különdíj
- 1998, XIV. Caltanissetta Nemzetközi Kamarazenei Verseny, Olaszország - Harmadik díj
- 1998, XIX. Trapani Nemzetközi Kamarazenei Verseny, Olaszország - Harmadik díj, Különdíj
- 2000, Dortmund, "Gustav Bumcke" Szaxofonkvartettek Versenye - Második díj

2002 és 2005 között a Párizsi Conservatoire (Conservatoire National Superiéur de Musique et de Dance de Paris) posztgraduális kamarazene képzésén tanult Hadady László irányításával, majd 2006-ban szaxofontanári szakon diplomázott a Párizsi Conservatoire National de Musique et de Dance de Montreuil főiskolán, ahol tanára Jean-Pierre Baraglioli volt.
2014-ben szerezte meg doktori címét a Besztercebányai Egyetem Zeneművészeti karán (Akademia Umeni v Banskej Bystrici, Muzickyh Umeny).

Olyan zenekarokkal lépett fel, mint a Budapesti Fesztiválzenekar, a Magyar Állami Hangversenyzenekar, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Quatar Philharmonic Orchestra, a Bruno Walter Szimfonikus Zenekar, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Concerto Budapest Szimfonikus Zenekar, az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar, a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a Danubia Szimfonikus Zenekar. A világ számos országában koncertezett (USA, Kanada, Japán, Dél-Korea, Németország, Spanyolország, Hollandia, Olaszország, Franciaország, Ausztria).

Olyan világhírű művészekkel dolgozott együtt, mint Kocsis Zoltán, Rost Andrea, Fischer Iván, Fischer Ádám, Eötvös Péter, Leonidas Kavakos, Vukán György, Vásáry Tamás, Frankl Péter, Vajda Gergely, Vadim Gluzman, Aldo Ceccato, Yevgenij Kitajenko, Alexander Vedernikov, Bogányi Gergely, Medveczky Ádám, Heinz Holliger, Hadady László, Arno Bornkamp, Christian Wirth, Nobuya Sugawa, Asya Fateyeva, Lars Mlekusch, Mario Giovannelli, Jerome Laran, Rodrigo Vila és Hans de Jong.

A Budapest Saxophone Quartettel eddig 6 önálló lemezük jelent meg. Kollégájával és állandó kamarapartnerével, Váradi Judittal 2014-ben Saxon, majd 2019-ben Tetra címmel készítettek lemezt. Mindkettőn kortárs magyar zeneszerzők kompozíciói hallhatóak.

A Miskolci Egyetem Bartók Zenei Intézetének klarinéttanára volt. Jelenleg a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának, valamint 2002 óta a budapesti Egressy Béni Református Művészeti Szakgmináziumnak a szaxofontanára.

2008-ban, 2009-ben és 2020-ban Artisjus-díjban részesült.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2003 Creative Art Group: Gentle Love Creative Art Ensemble CAE 039
2004 Krisztina Jónás & Budapest Saxophone Quartet: Spirit Allegro Thaler MZA-073
2012 Budapest Saxophone Quartet: Imagine Allegro Thaler MZA-105
2015 Levente Puskás & Judit Váradi: Saxon Magánkiadás ISRC HU-AK5-17 Saját
2019 Puskás Levente és Váradi Judit: Tetra Magánkiadás ISRC HU-AK5-1900001 Saját