Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Csengery Adrienne


ének - szoprán

Születési hely
Amberg [Németország]
Születési dátum
1946

 
1946. január 3. Amberg [Németország]

1965-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol tanulmányait Kutrucz Éva irányításával végezte, diplomáját 1970-ben szerezte.

A Magyar Állami Operaházban 1969-ben Fanchette (Mozart: Figaro házassága) szerepében debütált, a következő évtől az Operaház szólistája lett. 1973-ban első díjat nyert a 's-Hertogenbosch-i nemzetközi versenyen, 1974-ben elnyerte a párizsi Gabriel Fauré Énekverseny operakategóriájának nagydíját. 1974-től 1977-ig tagja volt a Müncheni Operaháznak, ahol elsősorban Mozart szerepeket énekelt. Számos fesztiválon lépett fel, többek között Bécsben, Salzburgban, Londonban, Milánóban, New Yorkban, Glyndebourne-ban. Olyan karmesterekkel muzsikált együtt, mint Lovro von Matacic, Pierre Boulez, Claudio Abbado, Eötvös Péter, Bernard Haitink.

Hanglemezfelvételeit több nemzetközi díjjal jutalmazták. Mint a kortárs zene hivatott előadója, számos új magyar alkotást mutatott be, a legnagyobb elismerést Kurtág György műveivel aratta. Hangversenyénekesként és régizenei előadóként is nemzetközi hírnevet szerzett. 1995 óta évente tart mesterkurzust a szombathelyi Bartók Szemináriumon.

Főbb szerepei: Pamina (Mozart: A varázsfuvola), Susanne (Mozart: Figaro házassága), Zerlina (Mozart: Don Giovanni), Fiordiligi (Mozart: Cosí fan tutte), Idamante, Elektra (Mozart: Idomeneo), Mimi, Musette (Puccini: Bohémélet), Lauretta (Puccini: Gianni Schicchi), Marie (Alban Berg: Wozzeck), Lulu (Alban Berg), Anne (Sztravinszkij: A léhaság útja), Euridice (Gluck: Orfeo ed Euridice), Szarka néni (Puccini: A köpeny).

Csengery Adrienne munkássága elismeréseként 1981-ben Liszt-díjat, 1984-ben Érdemes Művész címet, 2001-ben Veress Sándor-díjat, 2008-ban Kiváló Művész címet kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1983 Mahler, Gustav: VIII. (Esz-dúr) szimfónia (Ezrek szimfóniája) Hungaroton SLPD 12543-44 LP
1984 Estéli nótázás
(Hungarian Folk-Songs for Chorus)
Hungaroton SLPX 12570 LP
1986 Decsényi János: Weöres Sándor Tizenkettedik szimfóniája; Utak; Vonósnégyes; Sírfelirat Aquincumból
(Decsényi, János: Sándor Weöres' Twelfth Symphony; Roads; String Quartet; Epitaph from Aquincum)
Hungaroton SLPX 12556 LP
1987 Haydn, Joseph: English Canzonettas Hungaroton HCD 12374-2
1990 Hollós Máté: Fölfelé hulló levelek éneke Pannon Classic PCL 8006
1994 Kurtág György - Portraitkonzert - Salzburg, 1993. augusztus 10.
(Kurtág, György - Portraitkonzert - Salzburg, 10. 8. 1993.)
Col Legno WWE 31870 2 CD
1995 Kurtág György: Kafka-töredékek, Op. 24
(Kurtág, György: Kafka-Fragments, Op. 24)
Hungaroton HCD 31135 Saját
1995 Aritmia Hungaroton HCD 31624
1995 Kortárs zene Erdélyből
(Contemporary Music from Transylvania)
Hungaroton HCD 31636
1997 ISMEAM - selected passages HEAR Studio-Hung. Rad. HEAR 103
1997 Decsényi János: Régi magyar szövegek
(Decsényi, János: Old Hungarian Texts)
Hungaroton HCD 31713
1998 Kurtág György: Művek szoprán hangra
(Kurtág, György: Works for Soprano)
Hungaroton HCD 31821 Saját
1998 Monteverdi, Claudio: Vespro della Beata Vergine Nouva Era 7324/25
1998 Mentsük meg a Zeneakadémiát!
(Let's Save the Liszt Academy!)
Hungaroton HCD 31841
1999 Bach, J. S. / Händel, George Frideric / Haydn, Joseph: Népszerű oratórium kórusok
(Bach, J. S. / Händel, George Frideric / Haydn, Joseph: Favourite Oratorio Choruses)
Hungaroton HRC 1018 Echo sorozat
1999 Madarász Iván: Lót; Refrain Hungaroton HCD 31819
2000 Mozart, W. A.: A Varázsfuvola (részletek)
(Mozart, W. A.: Die Zauberflöte / The Magic Flute (excerpts))
Hungaroton HCD 11539
2001 Szigeti István: Ianus Hungaroton HCD 31955
2001 Kamarazene
(Chamber Music)
Hungaroton HCD 31991
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD
2002 Szőllősy András: III. Concerto, Tristia (Maros-sirató), Fabula Phaedri, Miserere, Töredékek Hungaroton HCD 31727