Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kováts Kolos


ének - basszus

Születési hely
Mohács
Születési dátum
1948

 
1948. január 31. Mohács

Kiváló basszista, opera- és oratóriuménekesként egyaránt elismert.

Zenei tanulmányait 1966 és 1970 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Révhegyi Ferencné növendékeként. Pályafutása elején több nemzetközi versenyen is sikerrel szerepelt. 1970-ben a budapesti Erkel Ferenc énekversenyen és az 1973-ban, Rio de Janeiróban megrendezett Caruso énekversenyen első helyezést ért el. 1974-ben, a moszkvai Csajkovszkij énekversenyen második díjat nyert.

1970 óta a Magyar Állami Operaház magánénekese. Számos neves operaházban, koncertteremben és fesztiválon vendégszerepelt, fellépett többek között a milánói Scalában, az amszterdami Concertgebauw-ban, a londoni Royal Festival Hallban, a New York-i Carnegie Hallban és a Glyndebourne Fesztiválon is. Olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Doráti Antal, Ferencsik János, Colin Davis, Riccardo Chailly, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patane és Seiji Ozawa. Az operairodalom szinte összes fontos basszus szerepe megtalálható repertoárján. Egyik legemlékezetesebb alakítását Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának címszerepében nyújtotta, amellyel rendszeresen vendégszerepel a nemzetközi hangverseny- és operaszínpadokon.

Oratóriumok szereplőjeként is fontos résztvevője a hazai és nemzetközi koncertéletnek, előadásait több mint húsz Magyarországon és külföldön kiadott hanglemez örökíti meg. Főbb szerepei: Sarastro (Mozart: A varázsfuvola), Gvárdián (Verdi: A végzet hatalma), II. Fülöp (Verdi: Don Carlos), Pagano (Verdi: A lombardok), Zakarias (Verdi: Nabucco), Fiesco (Verdi: Simon Boccanegra), VIII. Henrik (Donizetti: Anna Bolena), Gremin (Csajkovszkij: Anyegin); Mefiszto (Gounod: Faust), Doszifej (Muszorgszkij: Hovanscsina), Kékszakállú (Bartók: A kékszakállú herceg vára).

Kováts Kolos 1996 óta a Magyar Állami Operaház örökös tagja. Művészi munkásságának elismeréseként 1977-ben Liszt-díjat, 1978-ban Székely Mihály-emlékplakettet, 1984-ben Érdemes Művész címet, 1992-ben Kossuth-díjat, 2003-ban a Magyar Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést, 2005-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
Verdi, Giuseppe: A lombardok az első keresztes hadjáratban
(Verdi, Giuseppe: I Lombardi alla prima crociata / The Lombards at the First Crusade)
Hungaroton HCD 12498 3 CD
1991 Liszt Ferenc: Kórusművek
(Liszt: Choral Works)
Hungaroton HCD 12748
1993 Mozart, Wolfgang Amadeus: Koronázási mise Delta 14098
1993 Mozart, Wolfgang Amadeus: Koronázási mise K.317/ Schubert: G-dúr mise Hungaroton HCD 12513 Közrem: Slovak Philharmonic Chorus and Orchestra (Chorus master: Štefan Klimo), Ferdinand Klinda - orgona
1995 Cavalli, Francesco: Laetatus sum; Magnificat / Charpentier, Marc-Antoine: Te deum Hungaroton HCD 12920
1995 Verdi, Giuseppe: Attila Hungaroton HCD 12934 2 CD
1996 Nagy Magyar Énekesek: Kováts Kolos
(Great Hungarian Voices: Kolos Kováts)
Hungaroton HCD 31650 Saját
Közrem: Giorgio Lamberti
Vez: Lamberto Gardelli
1996 Liszt Ferenc: Szent Erzsébet legendája
(Die Legende von der Heiligen Elisabeth R.477)
Hungaroton HCD 12694
1997 Bach, J.S.: János passió BWV 245 Hungaroton HCD 04024 2 CD
1998 Kováts Kolos: Auditio Appleton Picton BCC 27 Saját
1999 Verdi, Giuseppe: Macbeth Hungaroton HCD 12738 3 CD
1999 Bach, J. S. / Händel, George Frideric / Haydn, Joseph: Népszerű oratórium kórusok
(Bach, J. S. / Händel, George Frideric / Haydn, Joseph: Favourite Oratorio Choruses)
Hungaroton HRC 1018 Echo sorozat
2000 Cherubini, Luigi: Medea Hungaroton HCD 11904-05 2 CD
2001 Vivaldi, Antonio: Az Olimpia (részletek)
(Vivaldi, Antonio: L'Olimpiade (highlights))
Hungaroton HCD 32022
2001 50 éves a Hungaroton - Énekművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - Singers)
Hungaroton HCD 32096-98 3 CD
2001 Erkel Ferenc: Bánk bán Warner 2564 67436-4
2017 Bach, Johann Sebastian: A reformáció és J. S. Bach
(Bach, Johann Sebastian: The Reformation and J. S. Bach)
Hungaroton
2017 The Reformation & Johann Sebastian Bach Hungaroton HCD 32763