Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szabó Vilmos


tuba

Születési hely
Bicske
Születési dátum
1940
Együttes

 
Szabó Vilmos (Bicske, 1940. május 26. –) tubaművész.
1953-ban, 13 évesen kezdett tubázni. Édesapja, Szabó János, a gánti Bányász Fúvószenekar karnagya volt az első tanára. Középiskola: Zeneművészeti Szakiskola és Zenegimnázium, Győr. Főiskola: Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia – művész-tanári diploma 1964.

Munkahelyei: Kőszeg, Állami Zeneiskola, fúvós-ütős tanár, megbízott igazgató. Szombathely, Szimfonikus Zenekar (Petró János). 1966-tól 40 évig a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólamvezető tubása, 2007-ben vonult nyugdíjba.

A Rádiózenekar mellett sok kamaraegyüttes tagja volt, ebből kettőnek, a Modern Rézfúvós Együttesnek és a Pro Brass osztrák-magyar együttesnek alapító tagja volt. Előbbit 20 évig menedzselte, illetve a Pro Brass magyarországi szervezője és menedzsere is volt 21 évig. Többedmagával 1993-ban megalapították a Magyar Harsona-Tuba Szövetséget, melynek 2013. évi megszűnéséig váltakozva elnöke/alelnöke volt.

Díjai, kitüntetései:

Rádiózenekarral:
Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj
Artisjus-díj
Rádiós Nívódíj
Az Év Zenekari Művésze díj


Modern Rézfúvós Együttessel:
Premio di Ancona Abszolút első díj
Artisjus díj

Pro Brass Együttessel:
Felső-Ausztria Kulturális Miniszterének Nagydíja

Tubaművészként:
A Nemzetközi Tuba és Eufónium Szövetség Életműdíja (ITEA) - 2004
A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt - 2010