Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Hőna Gusztáv


harsona

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1948
Együttes

 
Zenei tanulmányait 1961-ben kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol diplomáit 1971-ben és 1973-ban szerezte. Ezt követően 1978-79 az amerikai Florida State University-n tanult ösztöndíjjal.
1972-től a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának tagja. A Rádióban alkalma volt felvételeket készíteni a nemzetközi és hazai harsonairodalomból így rögzítette többek között Johann Georg Albrechtsberger: Harsonaverseny; Frank Martin: Ballade; Darius Milhaud Concerto D’Hiver harsonára és vonószenekarra; Enst Bloch: Szimfónia harsonára és zenekarra; Paul Creston: Fantázia harsonára és zenekarra című műveit. Hőna Gusztáv számos magyar kortárs zeneszerző ihletője és előadója. Darabot írt és ajánlott számára Jereb Ervin (Monográfia), Dubrovay László (Solo Nr. 2.), Székely Endre (Rapszódia harsonára és ütőkre), Sári József (Ananta), valamint Hidas Frigyes (Concerto; Kettősverseny tenor és basszusharsonára; Születésnapi Concerto).

Hőna Gusztáv két kamarazenei csoportot is alapított. 1974-ben a Modern Rézfúvós Együttest és 1983-ban a Hőna Harsona Quartetet. Mindkét együttessel jelentős külföldi és hazai sikereket értek el. Az Anconai Nemzetközi Rézfúvós Versenyen a Modern Rézfúvós Együttes abszolút első díjat nyert.

A harsonás 1981 óta rendszeresen részt vesz nemzetközi találkozókon, mesterkurzusokat és előadásokat tart a mai magyar harsonairodalomról, kamara- és szólókoncerteket ad Európában, Amerikában és Ausztráliában. 1992-ben hazai és külföldi tevékenységéért a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért Liszt-díjat kapott. Az Artisjus Zenei Alapítvány díját ugyanezen munkásságáért két ízben is elnyerte (1992, 2002). 1990 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, jelenleg tanszékvezető, egyetemi docens.

2015 óta a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozatának levelező tagja.

2013-ban Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal tüntették ki.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1983 Fiatal magyar zeneszerzők elektronikus kompozíciói
(Electronic Music by Young Hungarian Composers)
Hungaroton SLPX 12371 LP
1985 Reneszánsz Pop
(Renaissance Pop)
Hungaroton SLPX 12575 LP / Újrakiadás CD-n: HCD 12575 (1985)
1987 Csemiczky: Commedia senza parole; Előhívó ének; Kyrie; Antiphonae No. 2
(Csemiczky, Miklós: Commedia senza parole; Summoning Song; Kyrie; Antiphonae No. 2)
Hungaroton SLPX 12854 LP
1994 Dubrovay László: Szimfónia; Concerto No.2 trombitára és 15 vonóshangszerre; Variciók egy oszcilláló vonalra; Hármasverseny
(Dubrovay, László: Symphony; Concerto No.2 for Trumpet and 15 strings; Variations to an Oscillating Line; Triple Concerto)
Hungaroton HCD 31349
1995 Kortárs magyar fúvószene
(Contemporary Hungarian Wind Music)
Hungaroton HCD 31612
1995 Esküvői zene
(Wedding music)
Hungaroton HCD 31472
1996 Magyar kortárs zeneszerzők rézfúvós kamarazenéje
(Brass Music by Hungarian Contemporary Composers)
Hungaroton HCD 31680
1997 Dubrovay László: Új fúvós zene
(Dubrovay, László: New Wind Music)
Hungaroton HCD 31716
1997 Sári József: Időmalom No.2; Elidegenített idézetek; Búcsú Glenn Gouldtól; Ballada; Attribútumok; Négy invenció; Concertino
(Sári, József: The Mill of Time No.2; Verfremdete Zitate; Farewell to Glenn Gouldtól; Ballad; Attributes; Four Inventions; Concertino)
Hungaroton HCD 31715
2000 Dubrovay László: Brummadza tánca - Kamarazene réz- és fafúvósokra
(Dubrovay, László: Brummadza's Dance - Chamber Music for Brass and Woodwind)
Hungaroton HCD 32002
2003 Malek Miklós: Brass Concertos Hungaroton HCD 32249
2005 Hőna Gusztáv - Ajánlások
(Gusztáv Hőna - Dedications)
Hungaroton HCD 32298 Saját
2010 Dubrovay László: Szólók Nos. 1-5.
(László Dubrovay: Solos Nos. 10-5.)
Hungaroton HCD 32674-75 2 CD