Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Szatmári Zsolt


klarinét

Születési hely
Miskolc
Születési dátum
1968

 
Alapfokú zenei tanulmányait Sátoraljaújhelyen végezte hegedű és klarinét szakon. Középfokú zenei tanulmányait 1982 és 86 között a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta. 1986 márciusában I. díjat és a Művészeti Alap különdíját nyerte a Richter János Országos Fafúvósversenyen, így felvételi nélkül került a Zeneakadémiára. 1988 szeptemberében egyedül őt delegálták Magyarországról a zürichi Nemzetközi Ifjúsági Zenei Versenyre. 1988 novemberében a Magyar Rádió Országos Fafúvósversenyén a Szerzői Jogvédő Hivatal különdíját nyerte el Lendvay Kamilló: Tiszteletem Mr. Goodman című művének előadásáért. 1990 júliusában a kanadai Québecben a Nemzetközi Klarinét Szövetség által rendezett Nemzetközi Klarinétversenyen I. díjat nyert. Több alkalommal kapott meghívást a Budapesti Fesztiválzenekarba. Októberben közreműködött a XX. századi magyar és olasz zeneszerzők műveinek bemutatóján Rómában. 1991 tavaszán önálló koncertet adott Szófiában és Pozsonyban, valamint a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Több ízben szerepelt a Magyar Rádió adásaiban. 1991-ben szerezte meg kitüntetéses diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán , ahol tanárai Kovács Béla és Balogh József voltak. A Magyar Állami Operaház Zenekarának ösztöndíjas klarinétművésze, a Budapesti Fesztiválzenekar vezető klarinétosa.