Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Lato Frankie


hegedű

Születési hely
Születési dátum
1972
Együttes

 
Frankie Lato (Látó Ferenc) klasszikus zenei tanulmányait 1975-ben első hegedűtanáránál, Stanics Bélánál kezdte. 1985-ben felvételt nyert a Szegedi Konzervatórium és a Tömörkény István Zeneművészeti Középiskola hegedű szakára. 1989-ben beiratkozott a Boulougne-i Konzervatórium és Főiskolára, amelynek 1992-ig volt növendéke. Öt évig a legnagyobb francia hegedűs, Didier Lockwood tanítványa volt. Klasszikus zenei tanulmánya mellett a hagyományos magyar és erdélyi hegedű technikát is elsajátította.

Eddig három szóló lemeze jelent meg és hét lemezen közreműködött vendégként. 2003-ban August Strindberg: Csak bűnök és bűnök című darabjához írt zenét, melyet az Új színházban mutattak be (rendező: Rudolf Péter).

Együtt muzsikált olyan sztárokkal, mint Joe Murányi, Bernard Maseli és Mike Stern.

2022-ben Artisjus Előadóművészi Díjban részesült.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2000 Vasvári Pál: Tales of the Princess Periferic Records PRCD 1003
2001 Horgas Eszter Arcai II. - Hazafelé Gramy Records GR-028
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD