Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Mezei Szilárd


hegedű

Születési hely
Zenta
Születési dátum
1974
Együttes
Weboldal

 
1974. február 12., Zenta (Jugoszlávia, ma Szerbia) -

Alsó és középfokú zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd Szabadkán folytatta hegedű szakon. Négy évet hallgatott zeneszerzést a belgrádi Zeneakadémián, Zoran Eric osztályában.

1990-től mint hegedűs, brácsás, nagybőgős és zeneszerző lépett föl többek közt Zentán, Nagykanizsán, Szabadkán, Újvidéken, Mariborban, Szegeden, Győrben és Budapesten. Együtteseivel kortárs improvizatív zenét játszik, elsősorban saját kompozíciókat.

Zeneszerzőként fő érdeklődési területe az improvizáció és a kompozíció kapcsolata, a Lutoslawski-féle aleatorikus zene, Anthony Braxton zenéje, a jazz és a népzene. Fiatal zenészként a bartóki és szabadosi vonal követője. Aktívan foglalkozik színházi zeneszerzéssel is, állandó munkatársa a Jászai-díjas Mezei Kinga, illetve gyakoran ír zenét Urbán András és Várszegi Tibor rendezők számára. Kobzon és oudon játszik eredeti népzenét, illetve népzenéhez kötődő improvizatív zenét.

1998-ban vonóstriójával vett részt a JMMT Vajdasági Magyar Zenei Esték rendezvényein, 2000-ben az Orizgeto című, 2001-ben pedig a Tibeti gyors 2 című kompozíciójával. A belgrádi Nemzetközi Zeneszerzői Szemlén 1998-ban fuvolára, zongorára és ütőhangszerekre írt triójával az egyetemista kategóriában harmadik díjat kapott. 2000-ben a Szelídítések c. előadás zenéjéért Sterija-díjban részesült. 2001-ben meghívást kapott Franciaországba, a Nagy József vezette Orléans-i Nemzeti Koreográfiai Központ (Centre Chorégraphique National d'Orléans) legújabb "Les Philosophes" című darabja zenéjének megírására és annak élő előadására, melyre szintén 2001 decemberében került sor a Cannes-i Táncfesztiválon. 2003 szeptemberében meghívást kapott a koppenhágai Contemporary Workhop Ensemble zenekartól, mellyel vendégzenészként saját szerzeményeivel sikeres dániai koncertturnén vett részt. A Vihar című előadás zenéjéért díjat kapott a Sabac-i Joakim Vujic színházi fesztiválon 2009-ben.

Gyakran játszott és játszik együtt ismert improvizatív zenészekkel (Matthias Schubert, Geröly Tamás, Szabados György, Dresch Mihály, Michael Hornstein, Márkos Albert, Tim Hodgkinson, Peter Ole Jörgensen, Jens Balder, Szelevényi Ákos, Joe Fonda, Michael Jefry Stevens, Joelle Leandre, Hamid Drake Herb Robertson, Frank Gratkowski, Charles Gayle). Zenei írásai a kanizsai Orbis, az újvidéki Új Symposion és a győri Műhely folyóiratokban jelentek meg.

Tagja a Szerbiai Zeneszerzők Szövetségének, illetve a „Győrfree” – Jazz, Improvizatív Kortárs- és Népzenei Műhely – Egyesületnek.

Jelenleg a Mezei Szilárd Triót, a Mezei Szilárd Quintettet / Sextettet, illetve a Mezei Szilárd Ensemble-t vezeti, ezenkívül közreműködik több improvizatív-zenei formációban.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2006 Szilard Mezei Vibes & String Quartet – 49 pillantás a mező felé
(Szilard Mezei Vibes & String Quartet – 49 glances toward field)
Nature Bliss Saját
2007 Szilárd Mezei Ensemble: Sivatag
(Szilárd Mezei Ensemble: Desert)
Creative Sources Recordings CS115 Saját
2008 Szilárd Mezei Ensemble: Nád
(Szilárd Mezei Ensemble: Reed)
Red Toucan Records RT 9335 Saját
2008 Szilárd Mezei Piano Quartet: Masks Vol.1
(Szilárd Mezei Piano Quartet: Masks Vol.1)
GyőrFree SM002 Saját
2008 Szilárd Mezei - Albert Márkos: Korom
(Szilárd Mezei - Albert Márkos: Korom)
Creative Sources Recordings CS123 Saját
2008 Szilárd Mezei Trio: Bármikor, most
(Szilárd Mezei Trio: Anytime, now)
Not Two Records MW 794-2
2008 Szilárd Mezei Piano Quartet: Live in Magyarkanizsa
(Szilárd Mezei Piano Quartet: Live in Magyarkanizsa)
GyőrFree SM001 Saját
2009 Szilárd Mezei Wind Quartet: We were watching the Rain
(Szilárd Mezei Wind Quartet: We were watching the Rain)
Leo Records CD LR 530 Saját
2009 Szilárd Mezei: Mint amikor tavasz
(Szilárd Mezei: When Spring)
Not Two Records MW 819-2 Saját
2009 Szilárd Mezei Ensemble: Bot
(Szilárd Mezei Ensemble: Bot)
Not Two Records MW 818-2 Saját
2010 Szilárd Mezei: Hő
(Szilárd Mezei: Hő)
Aural Terrains TRRN0410 Saját
2010 Szilárd Mezei Octet: Tönk
(Szilárd Mezei Octet: Tönk)
Slam SLAMCD 521 Saját
2010 Szilárd Mezei Szabad Quartet: Februári Fadöntés NoBusiness Records NBLP 28 Saját
2011 Szilárd Mezei - Michael Jefry Stevens: Anzix
(Szilárd Mezei - Michael Jefry Stevens: Anzix)
ARC Music Saját
2011 The Jon Hemmersam / Szilárd Mezei Quartet
(The Jon Hemmersam / Szilárd Mezei Quartet)
Red Toucan Records KCD 5277 Saját
2011 Szilárd Mezei Wind Quartet - Innen
(Szilárd Mezei Wind Quartet - Innen)
Ayler Records aylCD-12 Saját
2011 Underflow
(Underflow)
Leo Records CD LR 614 Saját
2011 Szilárd Mezei Trio - Tisza
(Szilárd Mezei Trio - Tisza)
Slam SLAMCD 532 Saját
2011 Duh: In Just
(Duh: In Just)
Red Toucan Records RT 9341 Saját
2011 Szilard Mezei Tubass Quintet - Canons - 2nd Hoisting
(Szilard Mezei Tubass Quintet - Canons - 2nd Hoisting)
NoBusiness Records NBLP 56 Saját
2011 Szilárd Mezei - Jon Hemmersam - Michael Jefry Stevens: Upcast
(Szilárd Mezei - Jon Hemmersam - Michael Jefry Stevens: Upcast)
Red Toucan Records ARC-2307 Saját
2012 Szilárd Mezei Septet - 100 tű hossza
(Szilárd Mezei Septet - Length of 100 Needles)
Slam SLAMCD 536 Saját
2012 Szilárd Mezei Vocal Ensemble - Fújj szél, Zenta, visszhangozz szél
(Szilárd Mezei Vocal Ensemble - Blow Wind Zenta, Echo Wind!)
Not Two Records MW 883-2 Saját
2012 Szilárd Mezei Szabad Quintet: Singing Elephant
(Szilárd Mezei Szabad Quintet: Singing Elephant)
Not Two Records MW 893-2 Saját
2013 Karszt
(Karszt)
Slam SLAMCD 550 Saját
2014 Szilárd Mezei / Túl a Tiszán innen Ensemble - Vajdasági magyar népdalok
(Szilárd Mezei / Túl a Tiszán innen Ensemble - Hungarian Folk Songs from Vojvodina)
WMAS Recordings WMAScd252/253 Saját
2 CD
2015 Derengés
(Dawn)
Hunnia Records HRCD1508, SLAMCD565