Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dóczi Áron


hegedű

Születési hely
Veszprém
Születési dátum
1982
Együttes

 
1982-ben Veszprémben, zenész családban született. 5 évesen kezdett hegedülni szülővárosában Rothstädterné Bujdosó Agnes, majd Káté István növendékeként. 1995-ben első díjat nyert a veszprémi Auer Lipót hegedűversenyen. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Pichner Teréz, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kapás Géza és Komlós Péter voltak mesterei. A kitüntetéses diploma megszerzése után a Lausanne-i Konzervatóriumban (Svájc) Stuller Gyula irányításával tanult tovább.

2009-ben és 2010-ben rendszeresen játszott a Fribourgi Kamarazenekar (Svájc) koncertmestereként. Ezzel egy időben a Lausanne-i Kamarazenekarnál féléves zenekari akadémiát végzett. 2011-től a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekarának koncertmestere.

Olyan kiváló művészekkel adott kamarazenei hangversenyeket, mint Stuller Gyula, Németh Géza, Mező László és Várjon Dénes. Számos művet játszott zenekarral, mint szólista. Zenei érdeklődése igen széles: rendszeresen játszik barokk-hegedűn, de nagy örömmel szólaltatja meg mai szerzők műveit is.

Részt vett többek között Zakhar Bron, Arkady Vinokurov, Rados Ferenc, Takács-Nagy Gábor, Zsigmondy Dénes, Szecsődi Ferenc, Kelemen Barnabás, Kertész István, Philippe Herreweghe, Jos van Immerseel és Olaf Adler mesterkurzusain.

Jelenleg Antonio Ruggieri által készített mesterhegedűn játszik, mely korábban Zathureczky Ede hangszere volt; ezt 2009-ben a Zathureczky-versenyen négy éves használatra nyerte el.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2017 Dohnányi Ernő: Vonósnégyesek I.
(Ernst von Dohnányi: String Quartets I.)
Rózsavölgyi és Társa Kiadó RETCD090
2019 Dohnányi Ernő: Vonósnégyesek II.
(Ernst von Dohnányi: String Quartets II.)
Rózsavölgyi és Társa Kiadó