BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Sapszon Ferenc, ifj.
Név: Sapszon Ferenc, ifj.
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1952
Hangszer: karnagy
 
Ifj. Sapszon Ferenc l952-ben született Budapesten. Édesapja szintén karnagy, (a Magyar Rádió és Televízió (MRT) énekkarának vezetője l966-90-ig). Ifj. Sapszon Ferenc a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett karnagyi diplomát 1977-ben.

l973-l990-ig a pesti Jézus Szíve templom karnagya. l978-1988 között a Kosciuszko Tádé utcai ének-zenei általános iskola énektanára. Itt hozza létre a "Jubilate" kórust, amely fokozatosan Európa gyermekkórusainak élvonalába kerül.

1988 - ban megalapítja a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolát, az ország első és máig egyetlen kórusiskoláját, amelynek művészeti vezetője. Célja a nevelés és oktatás minőségének emelése, valamint a kórusművészet és a zenei nevelés megújítása.

A Jubilate kórus élén külföldi turnékon, fesztiválokon, versenyeken vett részt (Németország, Szlovákia, Csehország, Finnország, Hollandia, Olaszország, Görögország, USA stb.), ahol jelentős eredményeket, több I. díjat, Nagydíjat, ill. olimpiai bajnoki címet nyert.

1996-ban alapítja meg a Cantate vegyeskart, amely több nemzetközi vesrenyen nyert síjat, 2000-ben Linzben, az I. Kórusolimpián 4 aranyérmet kapott, és két kategória olimpiai bajnoka lett.

Ifj. Sapszon Ferenc különböző országokban (Japán, Románia, Csehország, USA) tartott bemutatókat, kurzusokat, előadásokat. Több nemzetközi kórusverseny zsűrijének tagja, többször alkalommal kapott karnagyi különdíjat.
1996-2000-ig az ELTE TFK zenei tanszékén, majd 2003-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít karvezetést.

A Gregorián Társaság alelnöke, tagja a KÓTA Művészeti Bizottságának és a Magyar Kodály Társaság Elnökségének.

Díjak, elismerések
1990 "Magyar Gyermekkultúráért" Díj (Hamburgi Katolikus Akadémia)
1995 Liszt-díj
1994, 1997 Artisjus-díj
2001 Nívódíj
2003 Kodály Közművelődési Díjat, Pro Scholis Urbis díj
2004 Virág Benedek-díj
2006 Magyar Örökség-díj (zenepedagógiai munkásságáért)
2011 A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2015 Kossuth-díj
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek