Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kákonyi Árpád


zongora

Születési hely
Kalocsa
Születési dátum
1982

 
1982. szeptember 26-án született, Kalocsán

Zenei tanulmányait a helyi Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte Apagyi Judit, Fuchs Ferenc és Jensen Gabriella növendékeként, majd 1997-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákja volt Ábrahám Mariann (zongora) és Fekete Győr István (zeneszerzés) irányítása alatt.

1998-ban a Békéstarhosi Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny I. korcsoportjának I. díját nyerte el, 2001-ben az iskolai, majd 2002-ben az országos Ifjú Bartók Zeneszerzés Verseny győztese volt. 2002-tól a Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatója, tanára Vajda János. Diplomakoncertje 2008 júniusában volt a Zeneakadémia Nagytermében.

1998-ban és 1999-ben az I. és II. Fazioli Zongorafesztivál közremőködője volt. 2004-ben részt vett Paul Gulda bayreuth-i zongora kurzusán, 2006-ban a svájci Goppisberger Musikwochen-en zeneszerzést tanított.

2006-tól 2007-ig az UMZE kamaraegyüttes rendszeres közremőködője (Hommage a Ligeti 2006., Tribute to Steve Reich, Schleswig-Holstein Fesztivál 2007.), 2008. februárja óta Bánfalvi Béla növendékeinek korrepetitora Pécsett, 2008. szeptembere óta a Színművészeti Főiskola korrepetitora Budapesten. 2008. áprilisában a belga királyi családnak adott koncertet Brüsszelben, az Accord Quartettel közösen Dohnányi c-moll Zongoraötösét játszották.

2006. októberében és novemberében kanadai és észak-amerikai turnén vett részt többek között Banda Ádám kamarapartnereként. 2009-ben "Goppisberger Concerto" című darabjával szerepelt Selmeczi György a Duna TV számára készített "Kortársaim" című portrésorozatában.

Kompozíciói elhangoztak az őszi Fesztiválon, a Korunk Zenéjén, az IKZE-n, a Vántus István Kortárszenei Napokon, valamint Európa számos országában (Ausztria, Németország, Hollandia, Svájc, Franciaország).

2013-óta az Örkény Színház zenei vezetője.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2005 Horváth Márton Levente: Till Now Hungaroton HCD 32328