BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Szalai András
Név: Szalai András
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1985
Hangszer: cimbalom
E-mail: andrasszalai85@gmail.com
 
1999-2003 a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola cimbalom szakán Gerencsérné Szeverényi Ilonánál, a zeneszerzés szakon pedig Fekete Győr Istvánnál tanult.2003-tól 2008-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Budapesti Tanárképző Intézetében, szintén Gerencsérné Szeverényi Ilona növendékeként, cimbalom szakon végzett. 2008-ban megszerezte cimbalomtanári, kamaraművész főiskolai diplomáját. 2004-től 2009-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen zeneszerzés szak tanult Vajda Jánosnál. 2011-ben zeneszerző, zeneszerzés-tanár egyetemi diplomát szerzett. 2014-ben megkapta a cimbalomművész egyetemi diplomát is. 2014-től pedig DLA tanulmányokat folytatott.

Érdeklődésének középpontjában a XX. századi és a kortárs zene előadása áll. Az utóbbi tíz évben számos magyar kortárs zeneszerző szóló- illetve kamaraművét adta elő vagy mutatta be. Nagy hangsúlyt fektet fiatal zeneszerzők műveinek bemutatására. Az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerző versenyén minden alkalommal szerepelt, korábban pedig az Ifjúsági Kortárszenei Estek mindegyikén részt vett zeneszerzőként, előadóként egyaránt. Legtöbbet Kurtág György cimbalomra írott műveit adja elő, aki 2009 októberében szólódarabot komponált számára. Szólistaként, kamaramuzsikusként több alkalommal játszott a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a szombathelyi Bartók Szemináriumon és a Kaposfesten. Az elmúlt években szinte kivétel nélkül mindig szerepelt a Korunk Zenéje Fesztiválon és az Új Magyar Művek hangversenyciklusán. Felvételei megtalálhatóak a Hungarotonnál és a Magyar Rádiónál.

Gyakori vendége európai zenei fesztiváloknak. Koncertjein rendszeresen játszik régizenei átiratokat. Játszott a Szlovén-, a Varsó-i, Krakkó-i, Lódz-i, Valencia-i Filharmonikus Zenekarral, a Helsinki-i Avanti kamarazenekarral, valamint Magyarország szinte összes szimfonikus zenekarával. Olyan dirigensekkel dolgozott együtt, mint Olivier Cuendet, Eötvös Péter, Fürst János, Keller András, Kocsis Zoltán, Kovács János, Ingo Metzmacher, Rácz Zoltán, Serei Zsolt, Silló István, Tihanyi László, Vajda Gergely, Vásáry Tamás, Walter Weller, Antoni Wit; vagy olyan előadókkal, mint Csalog Gábor, Klenyán Csaba, Claire Chase, Evelyn Glennie, Helena Winkelmann, Natalja Zagorinszkaja.

2008-tól Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola zeneszerzés, szolfézs, zeneelmélet, transzponálás, partitúra-olvasás tanára. Az UMZE Kamaraegyüttes, a Nemzeti Filharmonikusok, az MR Szimfonikusok, Concerto Budapest és az ORF Radio-Symphonieorchester Wien állandó kisegítője. 2010-től a Csalog Gábor, Kemenes András vezette Ludium együttes tagja. 2015-től Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen óraadó tanára (kamarazene).

2009-ben Artisjus-díjjal tüntették ki.
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek