Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Bartek Zsolt


klarinét

Születési hely
Pécs
Születési dátum
1982
Weboldal

 
1982-ben született Pécsett. Zenei tanulmányait a Csepeli Zeneiskolában kezdte blockflötén, majd klarinéton. 1996-tól 2001-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult klarinét szakon Gyulai Endre osztályában. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta Köztársasági Ösztöndíjas hallgatóként Miháltz Gábor, majd Dittrich Tibor osztályában, ahol kitüntetéses diplomát szerzett 2007-ben, mint klarinétművész és tanár.

Számos mesterkurzus aktív hallgatója, többek között Kurtág György, Henk Guittart, Rados Ferenc, Hadady László, Balogh József növendékeként. A zenekari játék és kamarazene előadását tanulmányai során olyan mesterektől tanulhatta, mint Szeverényi Ilona, Déri György, Gyöngyössy Zoltán, Hargitai Imre, Hegedűs Endre, Rozmán Lajos, Szabó Antal és Vajda József.

Előadóművészként aktívan koncertezik Magyarországon és külföldön. Koncerteket adott többek között a Spinoza Házban, az AKKU-ban, a Magyar Rádióban, a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémián, a Szombathelyi Bartók Fesztiválon, az Ifjúsági Kortárs Zenei Napokon, a Making New Waves Zenei Fesztiválon a Trafóban, valamint több rangos zenei eseményen Angliában, Brazíliában, Litvániában, Németországban, Oroszországban, Örményországban, Svájcban és Szerbiában. Alapító tagja a Balassa Clarinet Quintett-nek, a Voce d'Amore klarinétzenekarnak, a Teatro di Musica és a Ventoscala zenekarnak. 2009-ben Ágens koncertjeinek közreműködője. 2009 óta a Barefoot Musicians művészcsoport tagjaként rendszeresen zenél Bodrogi Éva énekművésszel és Koltai Kata gitárművésszel. Zenekari zenészként Christoph Eschenbach, Fischer Iván, Gál Tamás, Christopher Hogwood, Kocsis Zoltán, Helmuth Rilling karmesterekkel dolgozott együtt.

Több hangfelvételt készített. Magyar kortárs zeneszerzők lemezei mellett (pl. Zombola Péter szerzői lemez) közreműködött Steven Spielberg: München és Pálfi György: Taxidermia című filmjének zenei felvételén is.

Színes előadóművészi tevékenysége és széles hangszeres tudása (furulya, klarinét, szaxofon és több rokon hangszer) miatt rendszeresen kérik föl zeneszerzők műveik ősbemutatójához, pl. Alpár Balázs, Meskó Ilona, Zombola Péter, Dinnyés Dániel, Dragony Tímea, Leszkovszki Albin, Futó Balázs, Kerékfy Márton, Tornyai Péter, Horváth Balázs, Horvát Bálint, Dargai Marcell, Bella Máté, Kedves Csanád, Szigeti Máté, Matkó Tamás, Kákonyi Árpád, Cser Ádám, Oláh Dezső, Wettl Mátyás, Derecskei András, Sztojanov Georgi, Maróti Emese, Horváth Márton Levente, Karosi Bálint és Gyöngyössy Levente műveit mutatta be elsőként.

A kortárs zene hivatott előadása mellett vonzódik a kortárs színházban megjelenő színpadi alkalmazott zenéhez is. Közreműködött a Bástyasétány 77 (Radnóti Miklós Színház) majd a Találkozás (Nádas Péter / Bárka Színház ) című előadásokban is.

A Legány Dénes Emlékverseny, az Ifjúsági Kortárs Zenei Napok és a Balassagyarmati Kortárs Zenei Verseny díjazottja.