Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Kovács Dénes


hegedű

Születési hely
Vác
Születési dátum
1930

 
1930. április 18., Vác - 2005. február 11., Budapest

Kiváló hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egykori tanára és rektora.

Ötéves korában kezdett hegedülni, tehetségére azonnal felfigyeltek. Tanulmányait a Fodor Zeneiskolában Rados Dezső növendékeként kezdte, majd 1944-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta Zathureczky Ede mesterosztályában. Már pályafutásának kezdetén győzelmet aratott több rangos nemzetközi versenyen.

1951 és 1959 között a Magyar Állami Operaház koncertmestereként dolgozott, 1955-ben első helyezést ért el a londoni Carl Flesch hegedűversenyen. 1957-től a Zeneművészeti Főiskola tanára, 1966-tól főigazgatója, 1971 és 1980 között pedig a rektora. Ezen időszak alatt az intézmény hagyományainak megfelelően - szétválasztotta a tanár- és művészképzést, külön kamarazene tanszéket hozott létre, nagy gondot fordított a zenekari muzsikus képzés színvonalának emelésére. Több versenyt alapított, létrehozta a Zeneakadémia Nagydíját, valamint a Kivételes Tehetségű Gyermekek Képzőjét.

Fellépett Európa csaknem összes országában, Kínában, a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban. Szólistaként végigjátszotta szinte a teljes klasszikus repertoárt, nevéhez több kortárs magyar zeneszerző művének bemutatása fűződik, számos lemezfelvételt készített. Utoljára Belgrádban, a BÉMUSZ rendezvénysorozaton lépett fel, Petrovics Emil neki dedikált művét, a hegedűre és ütőhangszerekre írt Passamezzo e Saltarello-t adta elő hatalmas sikerrel. Játékát gyönyörű hegedűhang, technikai tökéletesség, hivalkodásmentes virtuozitás és elegancia jellemezte.

Kovács Dénes művészi és pedagógiai munkásságának elismeréseként 1954-ben és 1958-ban Liszt-díjat, 1963-ban Kossuth-díjat, 1970-ben Kiváló Művész címet, 1989-ben és 2000-ben Bartók-Pásztory-díjat kapott.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1983 Dávid Gyula: Brácsaverseny; Hegedűverseny; Sinfonietta
(Dávid, Gyula: Concerto for Viola and Orchestra; Concerto for Violin and Orchestra; Sinfonietta)
Hungaroton SLPX 12452 LP
1994 Bartók Béla: Négy zenekari darab; 2 rapszódia; Brácsaverseny
(Bartók, Béla: Four Pieces; Rhapsodies; Concerto)
Hungaroton HCD 31050
1994 Bartók Béla: Két rapszódia hegedűre és zongorára; Kontrasztok; Szólószonáta hegedűre
(Bartók, Béla: Rhapsody for Violin and Piano No. 1,2; Contrasts; Sonata for Solo Violin)
Hungaroton HCD 31038 Saját
1997 Beethoven, Ludvig van: I. (C-dúr) zongoraverseny Op. 15, Hármasverseny Op. 56 Hungaroton HCD 4032
1999 A bécsi klasszicizmus lassú tételekben III.
(The Vienna Classicism in Slow Moments Vol. 3)
Hungaroton HRC 1049 Echo sorozat
1999 Beethoven, Ludwig van: Szonáták hegedűre és zongorára
(Beethoven, Ludwig van: Sonatas for Violin and Piano)
Hungaroton HRC 1008 Saját
Echo sorozat
1999 Mendelssohn-Bartholdy, Felix: A-dúr (Olasz) szimfónia Op. 90 / e-moll hegedűverseny Op. 64
(Mendelssohn-Bartholdy, Felix: Symphony No. 4 in A major Op.90 ´´Italian´´ / Violin Concerto in E minor Op.64)
Hungaroton HRC 1029 Saját
1999 Mozart, Wolfgang Amadeus: Hegedű és zongora szonáták
(Mozart, Wolfgang Amadeus: Sonatas for Violin and Piano)
Hungaroton HRC 1032 Saját
Echo sorozat
2000 Bartók összkiadás - Zenekari művek II.
(Bartók Complete Edition - Symphonic Works II.)
Hungaroton HCD 31888-91
2000 Beethoven, Ludvig van: F-dúr románc/ B-dúr hegedűverseny/ G-dúr románc
(Beethoven, Ludvig van: Romance in F Major/ Violin Concerto in D major/ Romance in G Major)
Hungaroton HRC 1052 Echo sorozat
2001 50 éves a Hungaroton - Vonósművészek (1951-2001)
(Fifty Years of Hungaroton - String Players)
Hungaroton HCD 32091-3 3 CD
2001 Ismerd meg... Beethoven szimfonikus zenéjét
(Get to Know... Beethoven's Symphonic Music)
Hungaroton HCD 32048
2001 Versenyművek
(Concertos)
Hungaroton HCD 31990
2003 Beethoven, Ludwig van: Vonóstriók (összkiadás)
(Beethoven, Ludwig van: String Trios - Complete)
Hungaroton HCD 32204-05 2 CD
2004 Karácsonyi koncert
(Christmas Concert)
Hungaroton HCD 32281
2009 Hajdu Mihály: Szőkül a fűz - Kamaraművek, kórusok, zongoradarabok
(Hajdu, Mihály: Blonde Willows - Chamber Works, Choruses & Piano Pieces)
Hungaroton HCD 32614