Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Cserta Balázs


szaxofon, klarinét

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1982
Együttes

 
Cserta Balázs 1982-ben született Budapesten. Székesfehérvárott a Hermann László zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait 9 évesen, klasszikus klarinét szakon, majd 2001-2005 Balogh József magánnövendéke lett. A klasszikus zenén kívül népzenét 1994-től a zeneiskola népzenekarában kezd játszani, azóta is aktívan népzenél. Szaxofonozni a helyi big-band-ben kezdett 1998-ban, majd ebben az évben Muck Ferencnél kezdett szaxofont tanulni.

A Kodály Zoltán Zenei Gimnáziumban érettségizett 2001-ben. A Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára. 1998-tól rendszeresen játszik színházi produkciókban is.

Népzenei munkásságáért 2011-ben Artisjus díjat kapott, színpadi játék mellett tanít a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskolában, valamint a Hang-Szín-Tér Művészeti iskolákban.

Jelenlegi Zenekarai:
Albatross Jazz & Blues Band, Coco-Loco, Fabula-Rasa, Galiba népzenekar, Hang-Szín-Tér Big Band, Modern Art Orchestra
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2008 Red Baggage Smart Music SMCD011
2009 Eclectic Path BMC Records BMC CD 159
2012 Szalóki Ági: Öröme az égnek, ünnepe a földnek TOM-TOM Records
2014 Circular BMC Records BMC CD 204