Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Pétery Dóra


orgona, csembaló

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1975

 
Pétery Dóra 1975-ben született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Szathmáry Lilla növendéke volt. A budapesti Lisz Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Ruppert István és Pálúr János voltak a mesterei, az orgona mellett zenetudományi tanulmányokat is folytatott. Soros- és Eötvös-ösztöndíjasként a helsinki Sibelius Akadémián Spányi Miklósnál tanult klavikordjátékot. Svédországban 2006 és 2008 között Hans-Ola Ericsson koncertorgonista osztályában tanult.

A Budapesti Klavikordnapok minifesztivál egyik művészeti vezetője. 2014-ben tagja volt a kuopioi első nemzetközi klavikordverseny zsűrijének. 2014-ben a John Cage Orgelstiftung 1. díját kapta modern orgonazene tolmácsolásáért. 2015-16-ban két művésztársával együtt részt vett az „Evangélikus történeti orgonák” reformációs jubileumi CD elkészítésében.

Különféle zenei fesztiválok rendszeres vendége (pl. Messiaen-Fesztivál, Stockholm; Radovljica Fesztivál, Szlovénia; Nordic Historic Keyboard Festival, Finnország; Haydn Fesztivál, Fertőd-Budapest; Tokaji Nyári Zenei Akadémia; Miszla Régi Zenei Akadémia; Bach24, Müpa; Oulu Early Music Festival, Gothenburg Organ Academy, Átlátszó Hang Fesztivál, Budapest).

Számos kortárs mű bemutatója fűződik nevéhez, szívesen dolgozik együtt zeneszerzőkkel (Hans-Ola Ericsson, Erland Hildén, Gryllus Samu, Kondor Ádám, Horváth Balázs, Sándor László, Soós András, Szathmáry Zsigmond, Bali János, Tornyai Péter.) Több fontos orgonamű magyarországi bemutatóját játszotta, köztük Gubajdulina, Nielsen, Kagel és Messiaen darabjait. Érdeklődési körébe tartozik a hangszeres színház, a szabad improvizáció és az elektronikus zene is.

A CentriFUGA kortárs zenei műhely tagja. Szólistaként játszott többek között a Győri Filharmonikus Zenekarral, a Budapesti Vonósokkal és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. Continuo-játékosként számtalan formációban dolgozik. A Budapesti Fesztiválzenekar barokk együttesének több produkciójában is részt vett, az Ellenpont Együttes és az Ensemble Cantilene tagja, egyaránt otthonosan mozog a kora- és későbarokk, de akár a gáláns és empfindsamer Stil kísérési szokásaiban. Állandó formációban dolgozik Bali János furulyaművésszel, Anna Maria McElwainnel 2014-ben alapítottak klavikordduót.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzene tanszékének tanársegédje és a csillaghegyi evangélikus templom orgonistája.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2005 Hangversenyek a városligeti fasori református templomban Plein-Jeux 5999882391175