Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Dratsay Ákos


fuvola

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1960

 
Dratsay Ákos 1960-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában kezdte meg, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult. Jelenleg a Kecskeméti Kodály Iskola zeneművészeti szakgimnáziumának fuvolatanára, valamint a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar tagja.

Feleségével, Berényi Bea fuvolaművésszel közös duójuk több ezer koncertet adott már itthon és külföldön is. Felléptek többek között Hollandiában, Olaszországban, Finnországban és Indiában. Rendszeres fellépői a Magyar Zeneművészeti Társaság Mini Fesztiváljának, valamint az Augusztusi Zenei Napok hódmezővásárhelyi koncertsorozatának szervezői. Duójukkal 2022-ben Artisjus Előadóművészi Díjban részesültek.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2002 Gémesi Géza művei
(Works by Géza Gémesi)
Hungaroton HCD 31940