Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Zakar Zoltán


harsona, zongora

Születési hely
Hajdúszoboszló
Születési dátum
1959

 
1959. május 16. - 2021. február 10.

Zakar Zoltán harsonás, zongorista, zeneszerző 1959-ben született Hajdúszoboszlón. Tanulmányait a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán és a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakán végezte.

A ’80-as évek második felében vezető hazai jazz-formációk – többek között a Regős István vezette ’Jazz & Press’, Kőszegi Imre Quintet, Vasvári Pál együttese – szólistája, a Budapest Big Band alapítótagja. Állandó együttesei mellett rendszeresen közreműködik a Studio 11, Vukán György, Lakatos „Ablakos” Dezső, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos hangfelvételein ill. koncertjein. A ’90-es években a Budapest Ragtime Band majd a Caribeat együttes tagja, emellett Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban dolgozik különböző show-zenekarokban mint szólista és hangszerelő.

2002 óta Debrecenben él, ahol a Debreceni Jazz Együttes tagja, saját együttesének, a Zakar Jazz Group-nak vezetője, a Debreceni Jazz Klub elnöke, 2005 óta a Jazzmelon Big Band művészeti vezetője.

Zeneszerző-hangszerelőként megrendelői közé tartozik a Magyar Rádió, Magyar Televízió, a Budapest Big Band, a Budapest Ragtime Band, a helsinki UMO Big Band, a Dán Rádió Big Band-je, a Dorsten Jazz Orchestra, a Hungarian Jazz Trombone Company, a P. Mobil, Randall Cooper, a W. Birkenstock Musikverlag, a Veszprémi Légierő Big Band-je, a Debreceni Helyőrség Zenekara és sokan mások.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1989 György Szabados, MAKUZ-Zenekar: A Szarvassá vált fiak Krém SLPX 37215 LP
1999 Szabados György: Az események titkos története
(The Secret History of the Events)
Fonó Records FA-068-2 2 CD. Szintén tartalmazza A szarvassá vált fiak című albumot, melynek első megjelenése: Hungaroton SLPX 37215, 1989, LP
2007 Annyi arc ismerős Magánkiadás BRBCD009