Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Forgács László


ének, kornett, trombita, harsona

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1941
Weboldal

 
1941. június 28., Budapest - 2021. április 3., Budapest

Forgács László "Papa Fleigh" 1941. június 28-án született Budapesten, Rákoskeresztúron. Bronzművesből lett zenész. Zenei pályafutását dobosként kezdte, később trombitált és énekelt is mellette. Szegeden és környékén majdnem két évtizedig zenélt. 1985-ben költözött vissza Budapestre. A nyolcvanas években Csányi Attilával létrehozták az Oldsmobile Dixieland Jazz Band-et, mellyel hatalmas sikereket értek el, és a hazai jazzélet meghatározó szereplője lett. 10 évig játszott az együttesben, majd megalapította saját zenekarát a Papa Fleigh Dixie Company-t. A Budapest Ragtime Bandnek 13 évig volt a tagja, de játszott a Brass On Brass Együttesben is. Nevének egyik felét Csányi Attilától kapta, akivel Rejtő Jenő könyveinek szereplői alapján adtak egymásnak beceneveket, így kapta a Fleighludstock nevet is, ami később Fleighé szelidült. A Papa becenevet pedig Bényei Tamás adta neki.

Énektudása, sokoldalú hangszertudása, színpadi előadása, a klubokban játszott műsorai az ország egyik legjobb trombitás-énekes frontemberévé tették. Számos európai országban fellépett, Finnországban számos alkalommal turnézott, de koncertezett Oroszországban, az USA-ban, a Kanári-szigeteken, Mauritiuson, és Mexikóban is. 2021. április 3-án hunyt el Budapesten.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2003 Budapest Ragtime Band: Kitten on the Keys Magánkiadás BRB CD 008 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2007 Annyi arc ismerős Magánkiadás BRBCD009