Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Eredics Salamon


blockflöte, harmonika, tambura

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1990
Weboldal

 
Eredics Salamon zenész családban született 1990. május 15-én. 6 éves korában kezdett el furulyázni tanulni Bokor Györgytől a Vujicsics Tihamér Zeneiskolában. De mesterei voltak még többek között Anneke Boeke és Lachegyi Imre furulyaművészek is.

Nyolcévesen elnyerte a III. Országos Zeneiskolai Furulyaverseny különdíját, majd néhány év múlva, 11 és 14 éves korában, első helyezett lett ugyanitt. 2004-ben arany minősítést kapott a székesfehérvári IX. Országos Kamarazenei Versenyen.

10 évesen már Olaszországban adott hangversenyt a Szentendrei Kamarazenekarral és a Közép-Európai Kezdeményezés Ifjúsági Zenekarával.

2003 májusától a Söndörgő zenekar tagja, ahol basszprím tamburán, harmonikán és furulyán játszik. Repertoárjában a komolyzene is fontos szerepet kap. 2003 óta gyakran lép fel együtt a Sonora Hungarica Consort régizenei együttessel. 2004-ben részt vett a Budapesti Régi Zene Fórumon, és ugyanettől az évtől kezdve lett tagja a Sebastian Blockflöte Quartetnek is. Egy évvel később, 2005-ben a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistájaként a Zempléni Művészeti Fesztiválon lépett fel.

Zenei tevékenysége mellett a Zeneakadémia Népzene tanszékén népi harmonika főtárgyat, repertoárismeretet és tanítási módszertant is oktat.