Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Lamm Dávid


gitár, ének

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1978
Együttes

 
1978. március 2-án született Budapesten. Zenei tanulmányait 1993-ban kezdte, később a Kőbányai Zenei Stúdióban Babos Gyula növendéke lett. 1999-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszékére, ahol 2004-ben diplomázott.

Főiskolai évei alatt rendszeres szereplője volt a hazai zenei életnek. Számos színházi munka (Új Sanzonok 2001, Bárka Színház; Györgyike drága gyermek 2003-2004, Nemzeti Színház; Czíllei és a Hunyadiak 2004, Nemzeti Színház; Purimspiel 2004, Bangkoki Punkok 2005, Merlin Színház) mellett több zenei produkció résztvevője.

Különböző stílusú zenekarok tagjaként, számos zenei irányzatban próbálta ki magát. 2001 és 2002 között a szájharmonikás Szabó Tamás Spo-Dee-O-Dee nevű zenekarában gitározik. A Koala nevű formációval reggaet, a Kovács Linda Quartet-tel contemporary jazz-t, a HaGesher-rel ethno-jazzt, a Sadant-ral trip-hopot játszik, állandó tagja a delalamm és a Dina Music Budapest zenekaroknak.

Szalóki Ágnes 2004-ben megjelent Téli-Nyári Laboda és 2005-ben megjelent "Hallgató" című lemezének gitárosa Balázs József, Dés András, Barcza-Horvát József és Bacsó Kristóf partnereként. A "megasztár" Caramel novemberben megjelent R'n'B albumán szerzőtárskén is közreműködik.

Saját zenekarát a Lamm Dávid Quartet-et 2004. áprilisában alapította meg Weisz Gáborral, Hock Ernővel és Mohay Andrással, amelynek repertoárját saját kompozíciók képezik.
2006 januárjában csatlakozott a Balázs Elemér Group-hoz. 2011 óta a Snétberger Zenei Tehetségközpont tanára.

Díjak, kitüntetések:
2010 - Artisjus-díj
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2002 Tibor Márkus, Equinox Quartet: Are you free? Binder Music Manufactory BMM 0208-39224640
2004 Tibor Márkus/Equinox: Eclectic Binder Music Manufactory BMM 0403-46-254943
2005 Szalóki Ági: Hallgató
(Szalóki Ági: Lament)
FolkEurópa FECD020
2007 Balázs Elemér Group feat. Núria Rial, Voces4 Ensemble: Early Music X-produkció XP030 Saját
2008 Szalóki Ági: A vágy muzsikál - Karády Dalok FolkEurópa FECD 041
2010 Lamm Dávid: 1st the 1 (... then the other) X-produkció XP042
2010 Csanyi Lattmann Quartet: A Walk on the Beach TOM-TOM Records TTCD 140
2012 Szalóki Ági: Öröme az égnek, ünnepe a földnek TOM-TOM Records
2015 Bogdán Norbert: Ki tudja? Magánkiadás