Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Premecz Mátyás


billentyűs hangszerek, zongora

Születési hely
Szeged
Születési dátum
1982
Együttes
Weboldal

 
Hat évesen kezdett zenével foglalkozni. Zongorázni tanult a Tóth Aladár Zeneiskolában, valamint iskolai kórusokban énekelt. Zongoratanára Kaiser Adrienne volt. 2000-ben kezdett jazzt tanulni a Postás Művelődési Házban, itt Rátonyi Róbert és Márkus Tibor növendéke volt.

2002-ben tagja lett a Brass On Brass együttesnek, ahol együtt játszott többek között Hudák Zsófiával, Bényei Tiborral, Mazura Jánossal, Fritz Józseffel és Fajszi Csanáddal.

2000-ben második helyezést ért el a Jazz 2000 Gyermek- és Ifjúsági jazzfesztivál versenyén, szólista kategóriában. 2006-ban diplomát szerzett a Műszaki Egyetemen informatikusként. 2002 és 2007 között tanult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán. Mesterei Binder Károly, Borbély Mihály és László Attila voltak.

2003-ben tagja lett a TrioQuartetnek (Badics Márk-dr, Arató Zoltán-bass, Kurucz László-gitár - http://trioquartet.atw.hu). A négyes felállásban John Scofield és Medeski, Martin and Wood számokat dolgoztak fel. Az amatőr szintről kb. 1 év alatt eljutottak a rendszeres koncertezésig, klubokban és fesztiválokon szerepeltek szerte az országban. Saját dalok is születtek, ám sajnos lemezre nem kerültek, ugyanis a zenekar 2007 őszén feloszlott.

2006-tól játszik a Triton Electric Octopus zenekarban Vázsonyi Jánossal (sax), Badics Márkkal (dr) és Herr Attilával (bass). Az etno-jazz jellegű formáció hosszú múltra tekinthet vissza. A jelenlegi felállásban dominál az elektromos jelleg - innen a név. A műsoron folyamatosan átalakuló, dinamikusan a helyszínhez adaptálódó, "élőben hangszerelt" saját kompozíciók szerepelnek.

2006 nyarán alakult a Barabás Lőrinc Eklektric zenekar (www.barabaslorinc.hu), mely javarészt elektronikus zenei műfajok élő előadására szakosodott. A műsoron szerepel techno, drum 'n' bass, reggae, diszkó, de mindezt átitajta az alapvetően jazzes hozzáállás, az improvizáció és az együtt-játék spontán öröme. A formációban két rapper és egy DJ is helyet kap. A számtalan itthoni és külföldi koncert során meglátogatták Európa közeli fővárosait és játszottak Eric Truffaz és Palov Stellar előtt.

Szintén 2006-tól tagja a Boogie & The Cry Baby zenekarnak (www.myspace.com/somedaybabycrybaby). Gál Csaba "Boogie" a Megasztár második szériájában tűnt fel, és ezzel a zenekarral saját zenéjét játssza, ami a 60-as 70-es évek funk zenéjében gyökeredzik, klasszikus hangszerek klasszikus hangzásával próbál meg új magaslatokba emelkedni.

Eme állandó formációk mellett játszik szólóban, és gyakori vendége a Smárton triónak, valamint az Egy Kiss Erzsi Zenének, akiknek Kinono c. lemezén (2006) közreműködött két dalban. 2007-es magyarországi turnéján több alkalommal együtt zenélt Orszáczky Jackie-vel és zenekarával, és játszott az Irie Maffiával is.

Az utóbbi öt év alatt megszállott gyűjtője és használója lett a "pre-digitális" korszak elektromos hangszereinek és effektjeinek. Gyűjteménye tagjai: Hammond B3 orgona + Leslie 760, Wurlitzer 200a e.zongora, Weltmeister Claviset 200, Echolette M150 csöves powermixer, Dynacord Echocord Mini szalagos visszhang. Egyéb fellépõ felszerelései: Nord Electro 2, Nord Modular.

Egyéb zenekarok: Mardi Grass Jazz Band, FunkFactory, Random Szerda a.k.a. Lámpás Zenekar a.k.a. Barabás Lõrinc és barátai, Mocsár Trió, Monophonic, Brass on Brass, Jerry Lee Lewis Memorial Band, Magányos Lelk, CRB - Radics Béla emlékzenekar

premecz.atw.hu
www.myspace.com/premeczmusic
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2007 Ladal Magánkiadás
2007 Famous Magánkiadás