Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Máthé László


basszusgitár, nagybőgő

Születési hely
Szeged
Születési dátum
1973
Együttes

 
1973-ban született Szegeden. Zenei tanulmányit hegedűn kezdte 8 éves korában. A zenei általános iskola után tanulmányait a szegedi konzervatórium hegedű szakán folytatta. 18 évesen kezdett el basszusgitározni, először a Kőbányai Zenei Stúdióban tanult, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára(tanára Latmann Béla), ahol 2007-ben szerzett diplomát. A basszusgitár mellett bőgőzik is.

Több élvonalbeli pop zenekar tagja, a Crystal együttes mellett számos jazz formációban is játszik.
Kevencei: John Patitucci, Antony Jackson, Richard Bona...

Közel 10 éve foglalkozik magántanítással., jelenleg a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola tanára.

Jelenlegi aktív zenekarai:
Quintet Brasil (latin-jazz, tagok: Kurina Kornél, Polyák Zoltán, Szalma Ernő, Látó Attila)
SoulWhat (10 tagú jazzband)
CsaboWabo (jazzrock,blues - Kaszás Péter, Neumann Balázs, Tóth-Bagi Csaba, Máthé Balázs)
Fish in the Bass (jazz, jazzrock - Cseke Gábor, Berdisz Tamás, Nagy László, Dennert Árpád, Máthé Balázs)