Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Subicz Gábor


trombita

Születési hely
Debrecen
Születési dátum
1983
Együttes

 
1983. október 5-én született Debrecenben. Balmazújvárosban járt zeneiskolába, ahol Takács Erika és Bekker Gyula növendéke volt. 2002-ben kezdett érdeklődni a jazz iránt, Budapestre költözött, ahol Fekete-Kovács Kornél növendéke lett. 2003-tól egy évig járt a Kőbányai Zenei Stúdióba, majd felvették az LFZE Jazz Tanszakára, ahol 2008-ban diplomázott.

2008 májusában a Bartók Rádió országos Tomsits Rudolf jazz-trombita tehetségkutató versenyén harmadik helyezett, különdíjas és közönségdíjas lett. Júliusban a balatonfüredi jazzfesztiválon Molnár Sándor Quintetjével első helyezést értek el.

Vendégként sok helyen, sokféle formációban nyílik alkalma játszani, például a Harcsa Veronika Quartettel és az Erik Sumo Banddel, melyeknek egyben hangszerelője is, továbbá Márkus Tiborral, vagy a Debrecen Jazz Banddel. Alakulása óta gyakran játszik a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestrában. A zenekar keretein belül olyan világhírű zenészekkel játszhatott már együtt, mint Julian Joseph és triója, Wallace Roney, Ed Mann, Mike Keneally, Tom Trapp, vagy a hazaiak közül Dés László, Winand Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, illetve az UMZE Kamaraegyüttes.

Számos pop-produkcióban is közreműködött. Oszlopos tagja a Pannonia Allstars Ska Orchestrának, amely a hazai könnyűzenei fesztiválok nagyszínpadainak visszatérő vendége. Alapító tagja a debreceni Monchichi Potenciálnak, játszott többek között a Skafunderz, Anselmo Crew és Esclin Syndo zenekarokban. Stúdiómunkái között találhatók hazai poplemezek (Yonderboi, Erik Sumo, Heaven Street Seven, Rapülők, stb.) és filmzenék is.

SG5 nevű saját quintetjét 2008-ban alapította. A tagok a hazai jazz illetve popélet ifjú tehetségeiből verbuválódtak. Benkő Dávid billentyűs a PASO-ban, Lukács Gábor szaxofonos többek között a Plastic Septet-ben, Feke Zsolt bőgős a Syntax Orchestrán kívül rengeteg budapesti jazz-formációban, Mihalik Ábel dobos pedig a Kispál és a Borzban és a Kiscsillagban zenél. A zenekar pszichedelikus jazz-funkot játszik, de bátran kalandozik más területre is: a kompozíciókban egyformán találunk dubot, drum and bass-t, hiphopot és nujazzt.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
2008 Red Baggage Smart Music SMCD011
2011 Harcsa Veronika: Lámpafény Magánkiadás HVQCD02
2014 Circular BMC Records BMC CD 204