BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres

Név: Tas Ildikó
Születési hely: Szeged
Születési dátum: 1950
Hangszer: ének - mezzoszoprán
 
Énektanulmányait Szegeden a konzervatóriumban kezdte Berdál Valériánál, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult tovább. A diploma megszerzése után Eboli, majd a következő évben Amneris szerepében mutatkozott be Debrecenben, a Csokonai Színházban. Itt 1977-től 1986-ig volt a színház tagja. 1986-tól 1989-ig Győrben a Kisfaludy Színház tagjaként működött, ahová a Carmen címszerepéért szerződött. A győri közönség először Azucenaként láthatta az 1985. évi Győri Nyár előadásán.

A Magyar Állami Operaházban, 1987-ben Erkel Bánk bán című operájában Gertrudis szerepében debütált. 1989 óta a Magyar Állami Operaház tagja. Több mint ötven szerepet énekelt, köztük Verdi-hősnőket (Amnerist, Azucenát, Ebolit) és Bartók Kékszakállújának Juditját.

1997-ben, Debrecenben egyetemi énektanári diplomát szerzett. A szegedi Operafesztiválon elnyerte a legjobb női főszereplő-díját. Vendégszerepelt Finnországban, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, később az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban.
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek