BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Bende Judit
Név: Bende Judit
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1971
Hangszer: brácsa
 
A Fesztiválzenekar egyik alapító művésze a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Lukács Pál, Mihály András, Kurtág György és Simon Albert tanítványa volt. Még másodéves akadémista volt, amikor tagja lett a Magyar Állami Hangversenyzenekarnak, emellett rendszeresen játszott a Tátrai Vilmos vezette Magyar Kamarazenekarban, Mihály András kamaraegyüttesében, az Új Zenei Stúdió produkcióiban, később a Magyar Virtuózok Kamarazenekarban. Öt évig tanított brácsát a Bartók Béla Zenei Szakközépikskolában. A Fesztiválzenekar állandósulása, 1992 óta a zenekar brácsa szólamának tagja.
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
SYNTHETIS 2018 - Nemzetközi Zeneszerző Kurzus Lengyelországban
Radziejowice kastély
Költészet a zenében - Horváth Mária és Kiss Péter koncertje
Bartók Béla Emlékház
Pálfalvi Tamás, Fülei Balázs és a Somogyi Vonósnégyes - Artrium V/5
Márványterem
Lemezajánló
További lemezek