Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Paulik László


hegedű

Születési hely
Zalaegerszeg
Születési dátum
1966
Együttes

 
Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Bécsben folytatta. Historikus előadásmóddal még a zeneakadémiai évek alatt kezdett el foglalkozni, később Simon Standage hegedűművész régizene kurzusain vett részt. A Concerto Armonico kamaraegyüttes alapító tagja, 1993 óta a Vashegyi György által vezetett Orfeo Zenekar koncertmestere, szólistája. Rendszeresen koncertezik Európa-szerte szólistaként és különböző kamaraegyüttesek tagjaként. Számos CD-felvételt készített (Tartini-hegedűversenyek, Mondonville- szonáták, C. P. Bach-szonáták, Abel-szonáták).

2019-ben átvehette a Liszt Ferenc-díjat.