Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Gadó Gábor


gitár

Születési hely
Pécs
Születési dátum
1957
További elérhetőség

 
1957. április 13. Pécs

Zenei tanulmányait hegedűn kezdte, majd klasszikus gitárra váltott. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán Babos Gyula növendékeként végzett 1983-ban, ezt követően élvonalbeli magyar jazzmuzsikusok együtteseiben szerepelt.

Az első partnerei között volt ifj. Rátonyi Róbert, Snétberger Ferenc, László Attila, Szakcsi Lakatos Béla, Balázs Elemér és Oláh Kálmán. Később nemzetközi formációkban is egyre gyakrabban tűnt fel, például Gerald Veasley, Randy Roos és George Jinda oldalán. Első zenekarát Joy névvel szervezte meg, az együttessel Cross Cultures címmel készített lemezt. Saját nevén 1991-ben jelent meg első albuma, a Special Time, majd Nikola Parovval turnézott Európában.

1995-ben Franciaországba költözött, később egy ideig Londonban is élt. Öt év múltán Párizsban alakult meg a Gadó Gábor Quartet, melynek tagjai: Matthieu Donarier (tenorszaxofon), Sébastien Boisseau (nagybőgő), Joe Quitzke (dob). Francia társaival a Greetings from the angel című albumon játszott először, amit a Homeward és a kimagasló sikerű Orthodoxia követett. 2003-ban Unknown kingdom, 2004-ben Modern dances for the advanced in age és The Second Coming, 2005-ben Psyché, 2008-ban Byzantinum címmel jelent meg szólóalbuma. Zeneszerzője és közreműködője Winand Gábor Corners of my mind című albumának, amelyet a francia Jazzman magazin a 2002-es év legjobb jazzlemezei közé választott. További együttműködésük eredményeként 2003-ban Agent spirituel, 2004-ben Different garden, 2006-ban Opera Budapest címmel jelent meg CD-jük.

2003-ban elnyerte a francia L’Académie du Jazz által az év európai jazzművészének évente odaítélt Bobby Jaspar életműdíjat, mely munkásságának eddigi legrangosabb elismerése. A francia és nemzetközi fesztiválok, klubok keresett vendége, többek között a következő fesztiválokon lépett fel: Festival de Châteauroux, Festival de Jazz de Montlouis/ Loire, Rencontres Internationales de Jazz de Nevers, Festival Crest Jazz Vocal, Festival de l’Hotel d’Albret (Párizs), Tete Montoliu Jazz Festival (Barcelona), Festival de Jazz de Souillac, Festival de Jazz de Vitrolles, Fete de la musique de Téhéran, Mittel Europa Jazz Festival (Schiltingheim), Paris Jazz Festival.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1989 Joy - Cross Cultures Hungaropop BP 185 LP
1990 Gadó Gábor: Special Time Hungaroton SLPX 37432 Saját
LP
1999 Gadó Gábor: One Glimpse Is Not Enough BMC Records BMC CD 028 Saját
2000 Gadó Gábor: Greetings From The Angel BMC Records BMC CD 040 Saját
2001 Gadó Gábor: Homeward BMC Records BMC CD 056 Saját
2002 Gadó Gábor Quartet: Orthodoxia BMC Records BMC CD 083 Saját
2002 Winand Gábor: Corners of My Mind BMC Records BMC CD 057
2003 Gadó Gábor Quartet: Unknown Kingdom
(Gábor Gadó Quartet: Unknown Kingdom)
BMC Records BMC CD 094 Saját
2003 Winand Gábor: Agent spirituel BMC Records BMC CD 091
2003 Yengibarjan, David - London, Frank: Pandoukht BMC Records BMC CD 087
2004 Darche, Alban: Stringed BMC Records BMC CD 104
2004 Eötvös Péter: Snatches
(Péter Eötvös: Snatches)
BMC Records BMC CD 097
2004 Winand Gábor: Different garden BMC Records BMC CD 110
2004 Gadó Gábor: Modern táncok idősebbeknek és haladóknak
(Gábor Gadó: Modern dances for the advanced in age)
BMC Records BMC CD 111 Saját
2004 Gadó Gábor: The Second Coming BMC Records BMC CD 112 Saját
2005 Hungarian Jazz Store BMC HMIC BMC PCD 016 Promóciós kiadvány, kereskedelmi forgalomban nem kapható / 4 CD
2005 La Campagnie des musiques á ouir + Gadó Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, Bujtor Balázs: La Manivelle Magyare BMC Records BMC CD 113
2005 Gadó Gábor Quartet: Psyché BMC Records BMC CD 120 Saját
2006 Winand Gábor és a Gadó Quintet: Opera Budapest
(Winand, Gábor / Gadó Quintet: Opera Budapest)
BMC Records BMC CD 124 Saját
2006 UNIT: Time Setting BMC Records BMC CD 119
2008 Alban Darche: Trumpet Kingdom BMC Records BMC CD 136
2008 Gadó Gábor: Byzantinum
(Gadó, Gábor: Byzantinum)
BMC Records BMC CD 137 Saját
2008 Háborús Architektúra BMC Records BMC CD 153
2010 Lung-gom-pa BMC Records BMC CD 154 Saját
2010 Budapest Concerts BMC Records BMC CD 164
2013 Ungrund BMC Records BMC CD 184 Saját
2017 Gadó Gábor - Laurent Blondiau: Veil and Quintessence BMC Records BMC CD 255 Saját
2022 Gadó Gábor & Ávéd János: Whispering Quiet Secrets Into Hairy Ears BMC Records BMC CD 300 Saját