BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres
Zempléni Szabolcs
Név: Zempléni Szabolcs
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1981
Hangszer: kürt
 
1981-ben született Budapesten, zenész családban. Hat éves korában kezdte zenei tanulmányait, előbb zongorázni, később trombitálni tanult. 1994-ben kezdett kürtölni, tanára Szilágyi Pálma volt. 2005 februárjában diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Tarjáni Ferenc növendékeként.

2002-ben Christian Dallmann vendéghallgatója volt a Berlini Zeneakadémián. 1995-ben az Országos Kürtverseny első helyezettje, 1998-ban a 39. Concertino Praga Nemzetközi Kürtverseny I. díjasa és miniszteri különdíjasa, 2000-ben a Markneukircheni Nemzetközi Kürtverseny II. díjasa (I. díjat nem adtak ki) és a Békési Nemzetközi Kürtverseny I. díjasa, 2001-ben a Brnoi Nemzetközi Kürtverseny I. helyezettje volt. 2000-től a Budapesti Fesztiválzenekar első kürtöse, 2003 és 2005 között kisegítőként közreműködött a Frankfurti Operaház zenekarában és a Drezdai Stadtskapellében. 2005 szeptemberében első díjat kapott az ARD német televízió nemzetközi versenyén - a több mint 50 éve megrendezett rangos verseny történetében ötödször fordult elő, hogy kiadták a nagydíjat és Zempléni személyében azt először nyerte magyar művész.

Zempléni Szabolcs 2005 novemberétől a Bambergi Filharmonikus Zenekar első kürtöseként folytatja pályafutását.

Zempléni Szabolcs aktuális koncertjei
Koncertkalendárium (www.muzsikalendarium.hu)
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek