Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Balázs Gergely


hegedű

Születési hely
Pécs
Születési dátum
1971
Együttes

 
3 évesen, édesapja irányítása mellett kezdett hegedülni. Általános iskolai tanulmányait zenei tagozatú osztályokban végezte Dombóváron, Kaposváron, Debrecenben és Szombathelyen. A Szombathelyi Zeneművészeti Szakközépiskola befejezése után felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol 1995-ben, kiváló minősítéssel szerezett diplomát.

Részt vett az Országos Szolfézs és Népdaléneklési Versenyen, ahol első helyezett lett, és a Koncz János hegedűversenyen, ahol a harmadik díjat nyerte el.

Koncertmesterként közreműködött a Capella Savaria barokk zene együttes, a Savaria Barokkzenekar és az Orfeo kamarazenekar munkájában, dolgozott a Szombathelyi Szimfonikus Zenekarnál és a Philharmonie der Nationen nemzetközi szimfonikus zenekarban. Ezenkívül számos lemezfelvételen vett részt, mint szóló játékos és mint tuttista egyaránt. Tanítási gyakorlatra a budapesti III. kerületi Aelia Sabina zeneiskolában, az üllői Harmónia zeneiskolában és magántanítványok révén tett szert.

Rock, underground és jazz együttesek számára készített kompozíciókat, átírásokat, hangszereléseket. Hangszerelt vonósnégyesre, komponált vokális darabot, hegedű-brácsa duót.

Tevékenykedett a Hétrét nevű, népzenei feldolgozásokat játszó együttesben hegedűsként, és az Opus Altera progresszív rockzenei formációban basszusgitárosként. Részt vett a Magyar Rádióban működő EAR zeneszerzői csoportosulás koncertjén, több más kortárszenei előadáson, valamint részese volt Faragó Béla: A fény arcai című előadásnak (hegedű, elektromos hegedű).

Játszott a Big Daddy Wilson & Mississippi Grave Diggers nevű akusztikus-blues formációban. Hegedűsként tagja a Free Style Chamber Orchestra jazz-zenekarnak, hegedűsként és szerzőként pedig a Marfalkov-Project-nek.

Kisgyermekkorától foglalkoztatja a komponálás. (Népzenei feldolgozások, kisebb darabok.) Tényleges zeneszerzői tevékenységet azonban csak pár évvel ezelőtt kezdett.