Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Rákos László


kürt

Születési hely
Születési dátum
1970
Együttes

 
Öt éves korában kezdett el hegedűlni, majd tizenegy évesen ismerkedett meg a kürttel. Tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Beleznay Tibornál, majd a Zeneakadémián Friedrich Ádámnál végezte. Diplomáját 1993-ban már a Budapesti Fesztiválzenekar tagjaként szerezte. 1985 és 1992 között a Dohnányi Ernő Szmfonikus Zenekar első kürtöse, közben 1988-tól a Magyar Állami Operaház tagja, 1990-től első kürtöse. 1989 és 1992 között a Budapesti Vonósok Kamarazenekar első kürtöse. 1989 óra tagja a Componensemble kortárs zenei kamaraegyüttesnek. 1992-ben első helyezett lett a Philip Farkas Kürtversenyen Budapesten. 1995-ben a Japánban megrendezett Kürt Világtalálkozón második díjat kapott szólókürt kategóriában, a zenekari kürtösök versenyén pedig első helyezett lett. 1992-től a Budapesti Fesztiválzenekar tagja, majd 2000-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekar első kürtöse.
 
Dátum Cím Kiadó Kód Megjegyzés
1996 Cornologia Hungaroton HCD 31652
2001 Cornologia 2(000) Hungaroton HCD 31950 Saját
2002 Serei Zsolt: Nézek fel: csak fény
(Serei, Zsolt: I look up just light)
BMC Records BMC CD 073 További közreműködő: Juniku Spartakus - hegedű