BMC HÁZ
OPUS JAZZ CLUB
ZENEI INFORMÁCIÓS KÖZPONT
BMC RECORDS
EÖTVÖS PÉTER ALAPÍTVÁNY
Művészek
Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.
Klasszikus kereső
Név
Album
Listák
Keres
Jazz kereső
-
Név
Album
Listák
Keres

Név: Pál Anikó
Születési hely: Budapest
Születési dátum: 1973
Hangszer: zongora
Tel.: +36 30 350 8433
 
Hétévesen kezdte el zongoratanulmányait a Szegedi Liszt Ferenc Zeneiskolában Dömötör Ivánnénál. 1984-ben felvették az LFZF Szegedi Konzervatóriumának előkészítő tagozatára, ahol két évig Somos Johanna, majd a szakiskolában Maczelka Noémi növendéke volt. A szakiskola harmadik és negyedik osztályában Zempléni Kornélnál is tanult. 1991-ben érettségizett, majd tanulmányait az LFZF Szegedi Konzervatóriumának főiskolai tagozatán folytatta, ahol 1998-ban diplomázott. Ettől kezdve rendszeresen lépett fel koncerteken mint szólista, és mint Gregor József állandó kísérője. 1994-től két évig Párizsban tanult Edouard Exerjeannál, majd Rév Líviánál a Conservatoire Européenben. 1996-tól a Szegedi Nemzeti Színház korrepetitora. 1997 nyarán az Österreichische Donaufestwochen keretében részt vett Busoni: Arlecchino című művének betanításában. Részt vett a Szegedi Szabadtéri Játékok 1998-as Háry János produkciójában, majd ősztől az LFZF Szegedi Konzervatóriumának egyetemi tagozatán tanult tovább Zsigmond Zoltán irányításával. Ebben az évben Polgár László dalestjének kísérője a Szegedi Zsinagógában. 1999-ben bekapcsolódott a Csengery Adrienne művészeti vezetése alatt működő Opera Stúdió munkájába, valamint a Magyar Állami Operaház korrepetitora lett. Művésztanári diplomakoncertje 2000-ben volt Szegeden. Jelenleg a Budaörsi Zeneiskolában tanít. 2000-2001-ben hivatalos kísérője volt a Gounod: Rómeó és Júlia című operájának szerepeire kiírt nemzetközi énekversenynek, valamint Hamari Júlia mesterkurzusának a Zempléni Művészeti Napokon; betanította az Olasz Kulturális Intézet által bemutatásra került Wolf-Ferrari darabot, A négy házsártos címűt; illetve második közös dalestjét tartotta Polgár Lászlóval.
Kiadványaink
Projektek
Hírek
További hírek
BonBon Matiné zeneszerzői pályázat
Budapest
Beethoven Budán - I. Budavári Beethoven Zeneszerzőverseny pályázati felhívása
Beethoven Budán Fesztivál
Zenetanári továbbképzés – szakmai nap 3/3.
Könyvtár
Lemezajánló
További lemezek