Művészadatbázis

Ez a BMC Művészadatbázisa, amely magyar, magyar származású vagy Magyarországon élő zeneművészekkel, illetve zenekarokkal, kórusokkal, együttesekkel és az általuk készített lemezekkel kapcsolatos információt tartalmaz.

Czidra László


furulya, karmester

Születési hely
Budapest
Születési dátum
1940

 
1940. február 10. Budapest - 2001. január 21. Budapest

Blockflöteművész és zenetudós, a magyarországi régizene-mozgalom kiemelkedő alakja, a Camerata Hungarica alapítója.

Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte 1954-ben. 1959-ben felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol diplomáját 1963-ban szerezte oboa szakon.

1963 és 1968 között oboista volt a Postás Szimfonikus Zenekarban. 1969-ben megalapította a hazai és nemzetközi sikereket elért Camerata Hungarica együttest, melynek furulya-szólistája és vezetője is volt egyben. 1979-től 1988-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a régi zene előadási gyakorlatát tanította meghívott előadóként. 1993-tól blockflötetanárként dolgozott a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában. Tagja volt még Hacky Tamás kísérőzenekarának, az Ex-Antiquis együttesnek is. Hat önálló albuma jelent meg, a Camerata Hungaricával pedig 12 reneszánsz és korabarokk műsort tartalmazó lemezt készített.

Egyedülálló ismerője és alkalmazója a barokk előadói gyakorlatnak és díszítéstechnikának, és e téren a Liszt Ferenc Kamarazenekar állandó tanácsadója volt. Repertoárjában olyan nagy barokk zeneszerzők művei szerepeltek, mint Bach, Händel, Telemann, Vivaldi, Corelli, Marcello. Nemcsak kiváló szólistaként, de zenetudósként is ismert. Több pedagógiai tanulmányt is írt, életének utolsó évtizedében pedig tevékenysége a tanításra, illetve pedagógiai célú kották kiadására tevődött át. Metodikai kiadványai, darabgyűjteményei a hazai furulyaoktatás alapját képezik.

Munkásságát 1981-ben Liszt-díjjal ismerték el. 2006-ban az Oktatási Minisztérium posztumusz Apáczai Csere János díjjal tüntette ki.

Forrás: Britannica Hungarica - készült a BMC közreműködésével